Valamikor réges-régen,
Mátyás király idejében,
eme boszorkányos korban,
boszi volt minden bokorban!

Vaszilika egy vén banya,
- bazi lika, mint szénbánya -
ideje egy szigeten telt,
ma úgy mondjuk, hogy: szigetelt.

Bűvhajóval csábított ott,
csehet, magyart és hát tótot,
- rexünk is arra lovagolt, -
s tűz gyúlt benne, mit lovag olt.

- Gyere, csókolj Mátyás, várlak!
Kunyhómon az áll: „Vár-lak”.
Lesmárollak biz én, ha jó! -
S ott is volt a varázshajó!

De tudta igaz királyunk,
itt az idő, hogy leálljunk:
”Akit nyelvel: kővé válik!
Mindenhol! Fej, tor, láb, váll, lik!

Itt lesz acél, s vas országa?!
Ha kísért a vasorr szaga?!”
- Kicsiny tükröt zsebre rakott. -
”Vár? Kokott! Rendet rakok ott!”

Bedobta a ravasz trükköt,
csókolta boszink a tükröt,
Vaszilika: Vaszilikát,
így lett ő is vasszilikát…

Utódal,
mit megosztok sok utóddal:

Kövesedett Vaszilika,
acél-fa lett: vas-szil lika…