Amikor reggel tíz perc alatt
szétunom az egész agyamat,
jöhet megint egy jó kóborlás,
nálam: átlag abnormalitás.

Mit számít a február, széllel?
Némi pofánvágós esővel?
(Kéz azért a zsebbe'!)
Hajrá! Előre!

Jó az ütem,
út előttem,
út mögöttem.

Klassz!
De a völgyben...,
valami furcsát éreztem...
Kavarja a selyem a ködöt,
s a csontos-karmos ágak között
egy jelenlét
bizsergését
jelzi,
...de
semmi...

Naszóval, van itt hegy bőven,
lépek, nem zavar senki sem.
Én ugratok néhány varjat,
szép és okos madarakat.

Viszik a diót,
a vékonyhéjú jót,
néha persze elejtik,
húsz év alatt fává érik...
................................
...és örülsz, ahogy töröd,
a két tenyered között...

"-Na, mi van macsógyerek?! Feltörtem, nem?!
-Erős vagy,...erősebb, mint én, Szerelmem...

-No, mi a baj?...Miért nézel így, Kedves?
-Egy furcsa..., hagyjuk! Nevess inkább! Nevess...”