Ne félj, ha könnyet égne csend szemed!
Belém folyik, besózza tengerem,
s lehetsz a part, mi el sosem feled,
kitart ezer, tutajba vert szegem.

Kovács a vágy, szegelt egy év pokol,
kitéptem én, mi nem maradt enyém,
hiszen veled vagyok szabad fogoly,
s lehetne szívem újra szép... szegény.

Mit ér dagályra szállva életem,
ha bús vihart, esőt sokat kapott?
Nem is tudom... Kevés e végtelen.

Veled tudom csak azt, hol is vagyok.
Ne félj, te gyöngy! Bezár remény-kezem,
ha visszajön megint..., ki itt hagyott.
(piroman)