Vizen zenél, ha él a szél,
de bús ölén az óceán
fagyos hideg, miként a tél,
hiába jársz te jó leány...

Tüzet kavar, ha fél a szél,
de árt a láng, örök vagány,
csak egyszer áld, sikolt a kéj,
s marad neked: korom magány...

Homok szitál, ha sír a szél,
virágra hull, ki nem köszönt,
szegényke lány, ez is ma még...
A földön áll a börtönöd.

Ha csönd terem: haló a szél.
Hiába szűlt, csak elvetélt,
de nézd! Elolvad ám a dér,
s a lepkeszárny megint remél!