Kimondanám, ha hagynád,
szavamért szívedet adnád…
…most csak nevedet suttogom a fáknak,
kik bennem érzelmes bolondot látnak…
…tegnap szemed tükrében fénylett a remény,
ma minden szürke, bőröm páncélja kemény,
bal szemed egy tükör, jobb oldalon párja,
hogy áradott belőlük a szerelem árja…
…itt sétálok a hűsítő fűzfák alatt,
nyugalmat ont magából a pillanat...
…már nem tudom, nem is érdekel,
- szemed halványuló ragyogása énekel -…
ki tette, ki tükreid összetörte?
almás már az egész…nem körte…
nem, az kebled emlékének jelzője,
s nevessetek, ki lesz holnap a nője
e fura alaknak, ki locsog-fecseg,
szirupos hullámokban negédesen kecseg…
tet…vess egy pillantást rám kedves,
tudom, hogy bugyid még mindig nedves,
ha eszedbe jutok, nyelsz egy nagyot,
hisz emlékem testeden mély nyomot hagyott…
…szilánkok vagyunk már – időtlen
léptünk nyomtalan vésődik kőben
zúzódik szét múltunk izzó lángja,
most szomorú felettem e fűz lelógó ága…
…zakómon kókadó szóbokréta…
hát így lettem e fura fűzfapoéta,
kinek szilánkjai önnön szívét sebzik,
de minden töréssel jegesebbé edzik…
belül…elbújhat mellettem a rinocérosz,
hős vagyok, félisten… tán egy hérosz…
…s e parázstalan, tértelen nemlétben,
belül – akkor is – rád mosolygok elmémben…
…nem engedem, hogy tükreid szilánkja sebezzen,
minden éles darabja torz vígságot fedezzen,
s lelkem így megmarad valahány másnak,
kik huncut szememben szebb jövőt látnak…

2006-06-19