Ti drága, áldott, szeretett Nők! Imádatra teremtett Istennők!
Kik csalfa átkot ránk szórva, férfisorsunk végzetét toldva,
a bűnös paradicsomi almába haraptatva visztek le alfába.
Kislányként bűvöl szemetek, kamaszként ártatlan lelketek,
mikor szüzességetek elmúlik, a tág világ lábatok elé hullik.
Mint bimbóját bontó rózsa, vagy csókra éhező Múzsa?
Ha a szerelem kapuja tárul, buja testetek e csodára ámul.
S vérszagra gyűlik az éji vad, a gerjedő, ajzott, vad férfihad.
Gyönyörű nővé értek a lányból, testetek tüzelni kezd a vágytól!
S ha asszonya lesztek a férfinak, nem hull többé földre férfimag!
Hű társként, virgonc szeretővel, pertuban lesztek a Teremtővel!
Megtudjátok majd, mi a szerelem, tűnődtök; „hát kellett ez nekem”?
S mikor megszülöd gyermeked, s gömbölyűbbé válik feneked,
elfelejted, hogy mi a nyugalom, de befogad végre a társadalom!
Gyermeked lesz szemed fénye, élted értelmének éltető reménye!
Benne látod majd meg önmagad, léted nem lesz többé múló pillanat.
De soha ne feledd a jó tanácsot, szeresd férjed, mint jó barátod,
ha szerelmesen ölelő a szavad; nászotok sírig tartó örök kaland.
Boldogságodnak meglesz az oka, ha rád nevet egyszer egy unoka.
Van, kinek a munka a mániája, s van kinek mindene a családja.
Otthon süt, főz, mos és takarít; a takaros házikó tisztán virít.
Éberen lesi férjura kívánságát, féltve őrzi boldog házasságát.
Köszöntünk hát e nap bennetek, nem kell semmi mást tennetek,
csak vígan örülni e nagy napnak, mint kik nemcsak virágot kapnak!
Húzzuk ki a széthúzás zápfogát, átadjuk szívünk szerető zálogát!
Legyetek továbbra is, Ti drága Nők, a mi oltalmazó, gyönyörű Istennőnk!
Érjünk meg együtt szebb holnapot, kívánunk nagyon boldog Nőnapot!