Tizenhat évesen felütötte fejét az Eric Clapton mánia,
a lopásról így szokott le: „Eriggy kleptománia!”
Ezért aztán a Gyivi helyett gitárhúrba vágott,
de továbbra sem viselt élére vasalt nadrágot.

Lakótelepi zenekarban szakadtak a húrok,
egy koncerten a lányok rá emígy akadtak: Aaah…húú rock!
Hosszú sörényét rázta, izzadtan dübörgött a blues,
egy kajla szemű vörös testén hörgött a blúz.

Míg az öltözőben le nem tépte és így betépve
esett fennakadt szemekkel a lány előtte térdre,
és ő hagyta, hogy sliccgombján ügyetlenül matatva,
rajongótól orális módon el legyen kapatva.

Később a gruppenpartik után már kevés volt a sok,
lankadtan bámult, mint nyugdíjasok, ezer voltos sokk-
sakk, önnön csődör csömöre lett öröme gyönyöre,
gitárját félbetörte, kiábrándult volt közönye.

Már rég nem zenélt, mikor egy selymes őszreggel teste
karjából kilógó tűvel kigúvadt szemmel leste
lassan kihűlő önmaga fényét…és talán, nem ’tom…
valahol messze a lassúkezű játszott; a Clapton.

2006-06-23