BOR-BÁLA-KORCS-MÁJA
Színmű
Írta: Somogyi Ottó

(II. A második szín ugyanúgy kezdődik, ugyanazok a szereplők vannak jelen, mint az elején, Márton és Samu kivételével. Borbála a pult mögött van Panni mellett.)

Borbála:
- Már megint itt lebzsel a sok dologtalan,
hát csoda, hogy mindenki boldogtalan?
A köznép csak iszik, és vedel,
az ördög teljesít, isten csak rendel.

Benedek:
- Míg ott fenn, a magasságos parnasszuson,
sok okos tojás kotlik valamely újabb értelmetlen passzuson…

Borbála:
- Most én hívnám fel szíves figyelmét Benedek,
sakkozzon inkább, mielőtt én is szava után eredek.

Benedek:
- Bocsánat Borbála, igaza van, e téma mindig meredek.

Bella:
- Váltsanak hát más témára emberek, mielőtt elönt minket e retek.

Ubul:
- Óh Emma!

Pityu:
- Hukk! Frö-frö-fröcs…
Benedek:
- Fúj, tessék! Fröcsög a Pityuka nyála,
adjon már neki egy fröccsöt, Borbála!

Borbála:
- Itt mindenki úgy röfög, mint ólban a disznó.

Benedek:
- Miért, ez a hely talán egy országúti diszkó?
Idejár a disznóólba a sok sokkos, okos nép,
nem mű-tápot kapunk, ez kérem humán moslék!
Na, a paraszt dé négyre most lép!

Sanyi bácsi:
- Egyetlen, édes Lenkém galambom!

Csak kérésem van, nekem nincsen soha parancsom.
Tudod, én feléd mindig kedvesen nyitok ám!
Lenkém galambom…Elfogyott megint az itókám!
Lenke néni:
- Állandóan csak a dőzsölésen jár az eszed!
Kuss legyen! Meg ne halljam semmi neszed!
Hallod-e vén kurafi, a kezed meg saját combodra teszed!

Sanyi bácsi:
- Lenkém, ne légy mindig konzervatív, nem élünk a középkorban!

Lenke néni:
- Eszed veszett a borban? Konzerv ám a te megboldogult apád a koporsóban,
akinek minden mértékegysége elfért egy korsóban!

Benedek:
- Ez igen! Egy igazi, való világos magyaros kor show…
…műsor! Izgalmasan indul a parti…

Pityu:
- Hun áll?

Benedek:
- Nézd csak! Pityuka hibátlan artikulál…

Bella:
- Benedek, maga olyan gúnyos,
sajátságos humora több, mint súlyos…

Benedek:
- Ezt mintha már hallottam volna. Futó dé négyen üt parasztot…

Bella:
- Maga is odébb vonulhatna néhány kilométernyi arasztot…
Benedek:
- Nekem elárulhatja Bellácska, tényleg olyan jól fest absztraktot?

(Gusztáv érkezik énekelve, egy szál virággal kezében.)

Gusztáv:
- „Szeretni bolondulásig, de finom lenne, csak az a másik észre venne, s benne            lenne…”

Bella:
- Gusztáv, maga egy javíthatatlan álmodozó!

Gusztáv:
- Álmok nélkül e földi lét sivár, nihilt hozó!
Bellácska, utazzuk be együtt ezt a kicsinyke, gyarló világot,
ezért hoztam ezt a ragyogón tündöklő virágot!
Maga e kalandot végigrajzolja, én áténeklem…

Bella:
- Maga nem változik semmit, hagyjon békét nekem!

Gusztáv:
- Hát nem látja, hogy ezt nem tehetem!

Magácskát szeretném mindenképpen!

Bella:
- Felejtsen el Gusztáv, ha meg akarja úszni e kalandot épen…

Gusztáv:
- Bellácska, csak nem maga is afféle szingli, akinek a férfinép ellenség?

Borbála:
- És mások szapulása a kenyere, kinek ez a legnagyobb eleség.

Bella:
- Na, Borbála, ezt pont maga mondja? Maga sem egy született feleség!

Ubul:
- Óh Emma!

Bella:
- De jól fog ma ez a penna!

Gusztáv:
- Bellácska, az én játékos pennámra nem kíváncsi?

Bella:
- Kinőttem már a dedóból, nem érdekel holmi „keljfeljáncsi”!
Panni:
- Drága jó anyám, áruld el, kérlek szépen;
mi történt Ödönnel és veled régen?
Miért gyűlölöd úgy őt, és a fiát?
E mély indulat az egekbe kiált!

Borbála:
- Vannak dolgok, melyekhez semmi közöd,
elég neked, hogy jó sorodat nekem köszönd…
A múlt olyan, mint lebomlott gombolyag,
kusza, sötét, felejteni való, oly agg…
Túl sokat kérdezel lányom,
inkább teremts rendet, azt nem bánom,
hisz jöhet bármikor a két ellenőr nőszemély,
róluk sem tudhatjuk, jóindulatuk bősz, e mély…
Megyek én is, rendet teszek hátul,
addig te is serénykedj, ne csak szerelmesen bámulj!
Azt a Pali gyereket, jobb, ha kivered a fejedből,

Mielőtt a szenvedély kirepít a helyedből!

(Borbála kimegy, Pali bejön kezében egy nagy kődarabbal.)

Pali:

- Óh szerelmem, Pannuska, itt vagyok megint,

minket szívünk vihara egymáshoz legyint…

Panni:

- És te kit akarsz meglegyinteni azzal a kővel?

Pali:

- Ez egy csodakő, mely életenergiát növel!

A Kőtengerből hoztam ide gyorsan,
mielőtt jó apád ki nem porszan!
Azt mondják, a holt is felébred a közelében,
beteg apádnak jót tesz majd, itt az ölében.

(Gedeon magához tér hírtelen.)

Gedeon:

- Hol vagyok? Ez vajon a menny, vagy a pokol?

Mindegy, a Borbála úgyis mindenért engem okol…

Érzem már, itt van vége a földi létnek,

muzsika fülemnek, ahogy az angyalok köröttem lépnek.

Oly fickósnak érzem magam, hogy kilazult az övem.

Mi történt? Tán kiugrott helyéről a vesekövem?

Panni:

- Csoda történt! Csak én vagyok az, drága papuska,

az édes lányod vagyok, tudod, a Pannuska!

Gedeon:

- Ki az, mi az? Édes lányom sohasem volt nékem,

az ehhez kellő férfiúi erő régen nem volt nekem ékem…

(Gedeon újra elalél.)

Panni:

- Eddig tartott a hatás? Félrebeszél apám szegény,

mi az, hogy nem volt soha kemény legény?
S miért mondta, hogy nincsen neki édes lánya,
mikor itt vagyok én, az ő egyetlen báránya?

Nem értek semmit az egészből,

lassan kifogyok a szívből, észből!

 (Hírtelen belép Borbála, a fiatalok lebújnak a pult mögé.)

Borbála:

- Hová tűnt ez a lány? Megbolondult ma mindenki, nem értem ezt a mai napot,

lehet, hogy az öreghez sem ártana hívni egy papot…
Látom, nehéz kő nyomja testét-lelkét,
tán már meg sem éri a mai estét!

(Eközben belép Ödön)

Ödön:

- Papra inkább neked lenne szükséged Borbála!

Mikor gyóntad meg bűneid utoljára?

Borbála:

- Hát te mit keresel itt? Minek jöttél vissza?

Ödön:

- Szemem még mindig a te szépséged issza.

Emlékszel még, mi történt köztünk húsz éve?
Előttem ragyog a mai napig annak a szerelmes éjnek a fénye…

Borbála:

- Elég! Eleget szenvedtem, ezt hallani sem akarom!

Annyit dolgozok, majd leszakad a karom,
te meg idejössz felhánytorgatni egy régi csúfos éjszakát,
mikor bűnös fertőben éltük meg a kéj szakát!

Gusztáv:

- „Különös éjszaka volt, csak miénk volt a sziget, a sétányon senki se járt,

valahol lágy zene szólt, mi csak néztük a vizet…”

Borbála:

- Hagyja abba Gusztáv! Elég, elég!

Ödön:

- Meddig várjunk tovább? Míg sebzett szíved elég?

Borbála:

- Hát jó! Tudja meg ország-világ,

hogy nem voltam akkor nebáncsvirág!
Te katona voltál ott, a messzi vidéki városban,
hová én csak kirándulni mentem, de te rosszban
sántikálva elcsábítottál, elvetted legnagyobb kincsemet!
Én kis naiv, még neked adtam levágott tincsemet…

(Ödön előhúzza zsebéből a hajtincset.)

Ödön:

- Itt van még mindig régi szerelmünk titkos záloga!

Előttem van a kép, ahogy lobogó hajad rálóg a
válladra, s gyönyörű kebled halma…

Borbála:

- Elég! Tessék már megint az érzékiség hatalma!

Sanyi bácsi:

- Szemem jojózik, előttem hat alma…

Lenke néni:

- Adok én neked almákat öreg! Tán megint beittál?

Sanyi bácsi:

- Jó, tudom, lopótök ez inkább, mely a köldöködnél itt áll…

Borbála:

- Kuss! Máig gyűlölöm azt az estét,

mikor megismertem az ördögi vágy lidérces testét!
Másnap hiába vártalak órák hosszat a parkban,
míg te biztos már egy másik lánnyal ölelkeztél kart öltve karban!
Hazajöttem a faluba, vártam rád hosszú heteken keresztül,
meggyűlöltelek, szívemen azóta is fagyos kereszt ül…

Ödön:

- Aznap éjjel úgy szöktem ki hozzád a laktanyából…

Ezért zárkába csuktak három hónapra, a nyárból
ősz lett, mire kiengedtek, de mindezt megírtam neked!

Gedeon:

- A hulló őszi levél valahol mindig elreked…

Borbála:

- Gedeon, te eldugtad a nekem címzett leveleket? Jót ne remélj!

Gusztáv:

- „Hull az elsárgult levél…”

Ödön:

- Különben is, mire végre hazajöttem szabadságra,

már férjhez mentél, te lettél a falu nagysága!

Borbála:

- Erről inkább ne beszéljünk, menj már el végre!

Benedek:

- Milyen őszinte párbeszéd burjánzik az égre!

Borbála:

- Most aztán pofa be Benedek,

hallgasson mindenki, a szavaktól szenvedek!

Gedeon:

- Nem úgy van az! Végre fellebbent a régi titokról a fátyol,

most már nekem sem esik nehezemre az igazság, semmi sem gátol,
hogy kimondjam őszintén, én mindig beteges ember voltam,
a lányok messze elkerültek, híre ment, hogy az ágyban nem vagyok potens…

Borbála:

- Miért nem mondod ki Gedeon, hogy impotens?

Ödön:

- Akkor miért mentél hozzá olyan gyorsan feleségül?

Borbála:

- Hogy ne maradjak szégyenben a falu előtt, hogy végül

legyen növekvő magzatomnak törvényes apja,
ne legyen fattyú, ki csak a megalázást kapja…

Ödön:

- Akkor ki a Pannika vér szerinti apja?

Benedek:

- E kérdés korántsem filozofikus, inkább naiv,

a válasz sem lehet rá alternatív.

Gedeon:

- Khmm, khmm, legyen mindenki végre boldog,

áldásom rátok édes bolondok!

Borbála:

- Ki az apja? Na ki szerinted, Ödön?

Na, mi az a felfutó ránc szemöldöködön?
Életemben egyszer háltam férfinéppel,
drágán fizettem érte, beletörődő képpel
néztem, mikor hazajöttél a faluba,
gyorsan összeálltál te is a Marival, isten nyugosztalja, eben-guba!

Ödön:

- De hisz akkor Panni az én édeslányom,

istenem, ezt neked meghálálom!

Borbála:

- Neked ott a fiad, az édes gyermek nem álom!

Ezért tiltom őket egymástól, és ki nem állom,
hogy vérük megfertőződjön!

Ödön:

- No, most akkor a világ győződjön

meg igaz voltáról,
én is lerántom a fogadott titkot Marim holtáról!
Bár Palit mindig saját fiamként szerettem,
érte mindig, bármit, édesapjaként megtettem,
mert elhunyt hitvesemnek, Marinak utolsó kívánsága az volt,
ne tudja meg e földön élő, s holt,
hogy nem lehetett gyermekünk betegsége miatt,
de a gyermektelenségtől mindkettőnk riadt,
annak idején eljártunk mindenféle orvosi körökbe,
míg végül a Palikát titokban fogadtuk örökbe!

Benedek:

- Mielőtt sakk-mattal teszek e csatatéren rendet,

megvárom inkább ezt az izgalmas heppiendet!

Borbála:

- De hisz akkor Panniban és Paliban nincsen vérrokonság!

Ödön:

- Hadd öleljelek meg benneteket, érzem elönt a boldogság!

(Panni, Pali és Ödön összeölelkezik.)

Gedeon:

- Menj csak, neked is köztük a helyed,

boldogságod Ödönnel biztosan megleled.

(Gedeon újra elalél.)

Gusztáv:

- „Élj vele boldogan, áldásom rád…”

(Borbála csatlakozik, ekkor dörömbölnek.)

Borbála:

- Ki lehet az, ki ily hevesen kopog?

az ajtó előtt talán Olga, a postáskisasszony topog? Csendet!

Benedek:

- Nem hinném, a postás mindig kétszer csenget…

Borbála:

- Akkor megjöttek az ellenőr asszonyságok!

Na, ez az, amire most nem vágyok!

(Betoppan Samu és Márton öregasszonyoknak öltözve, harisnyával a fejükön.)

Márton:

- Úgy látom, itt mindenkit felvet a jólét,

kezeket fel, ide gyorsan a lóvét!

Borbála:

- Megjöttek az ellenőrök? Milyen vérmes e két nőszemély!

Benedek:

- Nem lehet elmondani róluk, hogy túl szerény…

Bella:

- Nézd már a két öreglányt, fejükre csúszott a harisnyájuk.

Panni:

- Furcsa ez, miért van csőre töltött partvis náluk?

Borbála:

- Milyen ellenőrzés ez, kérem?

Én itt az italt becsületesen mérem!

Pityu:

- Akkorkérekegydecibort!

Ubul:

- Óh Emma!

Sanyi bácsi:

- Hallod Lenkém? Ez milyen új úri hóbort?

Lenke néni:

- Csendbe légy má’, nem látod, ez egy igazi rablás?!

Bella:

- Ahh, az ilyenekkel teli a padlás!

Borbála:

- Meg se néztek semmit, máris követelnek?

Samu:

- Pofa be! Maguk itt csak tétlen vedelnek!

Benedek:

- Való igaz, ez itt az elvarázsolt, kóbor lelkek gyülekezőhelye,

üdvözlégy körünkben, le az erőszakkal, ejnye-bejnye!

Bella:

- Megszólalt a filozófus, békeharcos…

Pityu:

- Bort-ide-mely-testes-karcos!

Gusztáv:

- Világszenzáció! Fiúk, lányok figyuka!

Stressz helyzetben tanult meg beszélni a Pityuka!

Ubul:

- Óh Emma!

Márton:

- Magához jöttünk Borbála,

ez itten ugyebár a maga kocsmája?

Borbála:

- Milyen ismerős a hangja néném!

Nagyon szépen arra kérném,
ha nem isznak semmit, távozzanak innen,
különben még azt kellene hinnem,
hogy bár hevességük fiatalos,
de a maguk ügye itt nem hivatalos.
Zavarosban halásznak, mind a ketten,
két öreglánytól lelkem meg nem retten!

Márton:

- Ezt nem hallgatom tovább, nevetség tárgyává tesznek!

Bella:

- Csendesen megjegyzem, maguk sem a mi tányérunkból esznek!

(Márton előreugrik fenyegetően Borbála felé, kezében a puskának álcázott partvis.)

Márton:

- Asztala viszta, bébi!

Samu:

- Hülye vagy, Márton? Miért mondod, hogy asztala tiszta, néni?

Márton:

- Te vagy a hülye, te süket, kimondtad a nevem,

a fene a pofádat Samu, mindjárt beverem!

Samu:

- Ne hadonássz előttem kamu pernahajder,

Mit képzelsz, ki vagy te, a Swarczenegger?

(Ekkor belép a kocsmába Emma. Ubul felpattan, ledönti a lábáról Mártont és Samut, akik egymásnak esnek, a többiek ügyet sem vetnek rájuk.)

Benedek:

- Mivel szélcsend lett, nem zörög a haraszt,

a színtérről eltávozott két újabb paraszt!

Ubul:

- Óh Emma!

(Emma senkivel sem törődve odamegy Bellához, delejezve nézik egymást. Bella Emmának nyújtja rajzát.)

Benedek:

- Úgy látom, megszűnik az Ubul-dilemma!

Bella:

- Óh Emma! Neked rajzoltam drágám!

Emma:

- Óh Bella! Csodálatos! Hát ennyire vártál rám?

(Összebújnak a rajztábla mögött. Gusztáv kiborulva az összeroskadt Ubulhoz ül, közösen ölelkezve isznak.)

Ubul:

- Óh Emma…!

(Ubul zokogva hajtja fel újabb pohár italát.)

Ubul:

- …de evvel se várok holnapig!

Gusztáv:

- Mulassunk pajtikám hajnalig!

Pityu:

- Pityuka-sem-vár-tovább-Pityuka-inni-akar!

(Ahogy felpattan Pityu, földre dönti a feltápászkodó Mártont és Samut.)

Gusztáv:

- Gyere pajtás közénk, induljon a maratoni menet, mely hosszabb, mint a Párizs-Dakar!

Nyugavér, csigalom, kezdődjön a vígalom!

„Nem, nem, nem várok holnapig…”

(Pityu átül Gusztávhoz, és Ubulhoz, együtt isznak tovább hármasban. Belép Olga, a postás, kezében egy falevéllel.)

Benedek:

- Egymásra talált a három sorstárs.

Nini, megjött Olga, a postás!

Olga:

- Ez nem emberi levél, ezt a természet küldte,

egy kora tavaszi éjszakán a szerelem szülte.
Felolvasom, az áll benne; kinek szíve dobban,
szeressen az most nagyon…egyre jobban!

Ödön:

- Akkor most mi lesz velünk Borbála?

Hallottad, üdvözülést nyertünk őnála.

(Gedeonra mutat.)

Él még benned az az éjszaka? Vagy hagyjuk?

Szerintem folytassuk ott, ahol húsz éve abbahagytuk,

Borbála:

- Érzem, hogy melegszik percről-percre fagyos szívem,

nem bánom Ödön, szeressük egymást régi szerelemesekhez híven…

(Ölelés, csók.)

Panni:

- Az előbb én is percről percre változtam,

mikor azt hittem féltestvérek vagyunk, szinte átkoztam,
de most, hogy kiderült, más-másfajta vér csordogál bennünk,
nekünk is nagyon boldognak kellene lennünk!

Pali:

- Látod, kezem megreszket, ájult látomás ez az óra

A csend hangtalan jeleket aggat számon e szóra…szeretlek.

(Ölelés, csók.)

Lenke néni:

- No, ezt már én sem nézhetem szenvtelen, ridegen,

gyere keblemre, csókolj öreg, de ne hidegen, mint egy idegen!

(Ölelés, csók.)

Benedek:

- Önkéntelen szimultánná vált e játszma!

Óh érzéki szív! Szerelmesen dalolva játssz ma!

Gusztáv:

- Borbála, hát utolért az a híres szerelem…Borbála, Borbála,

beleszédült mindenem, és fénybe fordulnak az árnyak, mert már karjaimban látlak,
Borbála, Borbála, Borbála, kicsi angyalkám…(Az eredeti Angela dal mintájára énekli.)

(Mindenki táncra perdül…)

Vége