Történt egyszer, hogy Ödönnek elege lett a honi nőkből.
Egy ideje egyik se vette jó néven, hogy velük főből flörtöl.

(Egyszer próbálkozott tőből is, de oly durván lehurrogták,
hogy a popsira tapadó kezét a rend őrei bilincsbe fogták.)

Hiába hintette a jófiú figurát, lökte ezerrel a hódító rizsát,
ürügyet keresve randira, ha előtte egy formás hátsó riszált.

Bókolt szépnek, aztán már csúfnak is, de kár a sok virágért,
Ödön rendre hoppon maradva potyára esengett, ha ráért.

Értsd; ha rá érett ingere arra, hogy hódítsa a szebbik nemet,
csak kosarat kapott, és minden tétova kérdésére „nem”-et.

Ezért elhatározta hősünk, hogy külföldön próbál nőre lelni,
hátha a nagy ismeretlenben nem sikerül kudarcát überelni.

Úgy hallotta a kocsmában, a talján hölgyek könnyű prédák,
így talán majd ő is tud mesélni a sok havernak átélt példát.

Csak oroszul tudott, de úgy vélte, az hasonló, mint az olasz,
különben is, más nyelvleckére vágyott, mint egy digó kopasz.

Kivette tíz év alatt összespórolt kis vagyonkáját a bankból,
emelt fővel, büszkén távozott, mint egy főnemes earl angol.

E magatartás addig tartott, míg elé tárult a nyüzsgő Róma,
a tömeg kavalkádban leszállt szeméről a varázslatos kóma.

Pörgő nyelven karattyolt érthetetlenül a soknációjú ember,
de nem akadt szemére sehol egy valamire való szép némber.

Nem érdekelte a Colosseum, a Forum Romanum, a Bazilika,
azt kémlelte, vajon melyik nősténynek mily lehet a bazi lika.

Megfáradtan, keserű csalódással ült le a Spanyol lépcsőre,
úgy sejtette, olaszhonban sem fog tudni betölteni kéjcsőre.

De lám, ekkor gügyögő magyar hangot hallott maga mellett!
Arra fordulva meglátta az orbitális szilikonos ajkat és mellet!

Van isten! Megigézve hallgatta a hozzá szóló bűbájos hangot,
sohasem gondolta, hogy egyszer ő is kiérdemel ilyen rangot!

„Hello szépfiú! Magyar vagy, ugye? Ma rosszul megy az üzlet,
ha van száz euród tíz percért, akkor, ha akarod, tovább fűzlek!”

Ismerős volt a hölgy pityókás műarca, lehelete pezsgőt ontott,
de Ödönnél ez a nüansz e helyzeten most semmit sem rontott.

A szőkeség centis szempillája púderezett homlokát verdeste,
ahogy leste, karcsú teste hattyúnyakán hirdette: Ez az az este!

Mire észbekapott, egy kapualjba vonszolta a szilikon cicis cica,
letérdelt, cipzár csusszant… Jézusom! Ilyent nem tudott az Ica!

(Ki egyetlen nője volt, s több pózt ismert, mint a misszionárius.)
Ödön nyögdécselt, a nő feltöltött ajka cupogott. Ez a nyári juss!

Titokban mobiltelefon kameráját üzembe helyezte diszkréten,
haveroknak kell a bizonyíték, hogy Olaszország maga az Éden!

"Óh szépséges Itália! Szerelmek ős bölcsője! Óh Rómeó és Júlia!
Ennek a mágikus szerelemnek az örök végtelenbe kell nyúlnia!"

Ám a gyors csillagrobbanás után pénzével elillant tova a leányzó,
azt se mondhatta neki: „Óh Annám! Nekem már most hiányzó’!”

Felismerte a hírhedt, butuska profi pofit, ki a játékba belement!
„Falaznám testembe, ezt a nem Kőműves, de szintén Kelement!”

Másnap Ödön maradék pénzével elment egy piros fényű bárba,
celebjét nem találva, bánatát fojtotta drága whiskys pohárba.

Mit ad isten, hamar mellé huppant egy szintén ismerős szőke,
hősünk egyből átlátta, ide aztán kell majd minden maradék tőke.

„Ez meg a Györgyike édes, a volt nagykutya ledérebb nagylánya!
Engem nem érdekel, hogy keleti, vagy nyugati, bánja a kánya!

Otthon játsszák az előkelő dámát, itt délen űzik a mesterséget,
megjátszott numerák visszhangjától ürülnek ki a férfierszények!”

Ödön kitett magáért a szobában, miközben rejtve kamerázott,
elégedetten szemlélte nőpartnere arcán, hogy a smink elázott…

Üres zsebbel, de elégedett képű mosollyal tért vissza Pestre,
másnap árgus szemmel a pletykalapok elérhetőségeit kereste.

Rögzített felvételeit a legtöbbet ígérőnek hamar továbbadta,
így történt, hogy az olasz kiruccanásból gazdag lett az ebadta!
 

2008. szeptember 27.