A pontok után is írok még,
s leeresztett hangomat föllázítom, mert
mondatok vannak, szavak és vesszők,
melyeket hívtam, de nem jöttek el,
hiába kísértem magam,
hiába álltam tótágast az egytekintetű közönségnek,
hiába szavaltam el a végtelenség és az élet egyívását,
a sorok végén kudarcot vallottak a rímek,
s az olcsó hasonlatokban magamat találtam,
fölszegezett állal magamat öltem bele minden metaforába,

hol vannak hát a hívott szavak,
dühöm felszántja ezt a rongy papírt,
szemeimbe bele-beleszikrázik az őrület,
feldagad dadogásom és jajom hallatom,
kaparom a papír csücskeit,
és tollvéggel kínozom, szakítom át,
gyönge húsába, vasszögeket verek
és gyűlnek ezek a rab betűk,
és sorakoznak ezek a rab szavak,
de nem azok jönnek, még vallatnom kell az életet,
még vallatnom kell a szemeidet.