:
Még nem éltem, de már álmodtalak,
hosszú partok végein, hová lábnyomok vezettek,
és kicsiny ujjak mutattak hullámzó tengerek felé,
egyszer elhajózunk! –mondtad és szépséges
fényekbe öltözve táncoltál végig gondolataimon;
talán nyár volt, talán a legszebb őszi nap,
amit azóta is gyorsan dobogó szívvel sóhajtozunk,
és már soha el nem felejtünk, soha,
hiszen akkor szerettél belém, s én akkor szerettem beléd!
(53 szó a szövegben) (700 olvasás)
Netelka: (10-10-2004 @ 07:23 pm)
Nagyon szép gondolatok. Jó lehet annak, akire így gondolnak.
monaaa: (10-11-2004 @ 08:33 pm)
Ez lenne az előre elrendelt sorsszerű szeretet ?