:
(meddig borul az ember még,
meddig díszíti csúf fejét?)
Alkalomadtán az emberek,
hatalmas csordákba gyűlnek,
pergő dobok alatt a századok,
hiába feketülnek,
még most is, háromezer felé,
gatyába süllyesztett kézzel élvezik,
mikor meghal a gyengébb,
vagy a nincstelen éhezik,
még most is megmossák fejedet,
ha egy feketének nyújtasz jobb kezet,
s ne szólj, ha tudatlanul,
egy csőcseléknyi árja fölvonul,
nagy tereken még ma is,
hömpölyög százezer vörösbe öltözött,
s orrlyuggatta bikák kaparnak,
kik sarlót emelnek a szabadság fölött;
és tovább és tovább mígnem visszajut,
az ember egy ember nélküli szintre jut,
ahol kihalt, vagy még nincs jelen,
sem az emberiség sem a történelem
ajánlás:
Barátom! addig fuss, amíg lehet,
ahol már nincsenek tengerek,
ahol az ég a földig ér,
ahol a kettő kettőt ér!
(101 szó a szövegben) (713 olvasás)
Lev: (09-30-2004 @ 07:43 pm)
Futnék, de a kettő... néha őt
csingi: (09-30-2004 @ 08:23 pm)
A történelem csak ismétli önmagát - az ember meg semmiből nem tanul. Ilyen fajta.