Nem vár a nap miránk, régóta tudod,
Már csak árnyékunk van és időnk,
Feketedő körmünk és megrögzött isteneink,
Lappangó örömünk és takargatható jellemünk,
Hosszú kabátunk a tél ellen

Egyikünk végtére is halhatatlan, másikunk csak zokog,
Hogy megjátsszuk a bátorságot, de a gyávaságot is, hogy
Nem születik már jó, se rossz bennünk,
Ahogy tanulunk, úgy felejtünk,
Hogy vékony cipőnket koptatja a járda

Szól a szánk, ha érez a szívünk,
Felejtés és kíméletlenség, mi a világot mozgatja,
A hit, ami után megfordulsz az utcán, a szépség
A szépség szerencse, bármekkorát is hazudhatsz,
Legyen a kérés bármilyen, hamis a szemed és harmatos

Átszereted a napokat, az ajtók a sarkokból nyílnak, és
Ugyanoda záródnak majd vissza, így származol, így végzed napjaid,
És halnak el szomorú napok és élednek boldogak,
Szokott csínyedet szoktatod másokkal,
Letörik a bánat és le az öröm is, ugyanoda halnak

Az ajkad a határ, test és test között,
Lázasan ébredsz, lázasan alszol el,
Kialszik a fény, az alagsor, sötét tömlöc, mély verem,
A halottak játszótere, az élők fegyenctelepe,
Miként vagyunk boldogtalanul, de mosoly ül a szánkra,
Fésületlen vagy és nem gondolkodsz

A viasz forró, de meghűl az ujjadon,
A szeretők, a múzsák is békén hagynak már,
A csövek meleg hangot adnak,
Mikor a falhoz beszélsz, így itt hagyott ég és föld,
Valaki szeretne…….nem is kell mondani,
Kicsit elmosódsz a párás ablakon

Egy mondat jut eszedbe, kellene tudni mást is,
Ismerni a várost, a szokást, legalább magadat,
Az elsuhanó arcokon értelmet és színeket látni,
Felfogni a harcot, de élni békében,
Magasnak lenni és sohasem alacsonyodni le

Bizonytalanságban élsz, a lét körülmetélt,
A panasz sajog az ajkunkon,
Mindenhol ott vagyunk, sehol sem érünk célt, meglásd
Ami a szavunkból kimarad, kimarad lélegzetünkből is,
Vagy kihagy a szívünk, vagy kihagy az eszünk,
Élünk, meghalunk, voltunk és nem leszünk már
Ugyanott ugyanolyanok

2002.01.31.