Hiúnak öltözöm,
nem láttok amíg félek,
szebbik felem mutatom csak
míg a Napba nézek,
átfestem magam,
lassú vonalakat húzok,
mint gyémánt kavicsok fénye,
élni csak így tudok

elég, most néma leszek,
a gyilkos már nem talál senkit,
béna gyönyör fut végig testemen,
szívem mély kutakból merít,
törött üveggolyók gurulnak, a szavak,
s magamhoz így jutok,
a távolban, mint magányos fa árnya,
én élni csak így tudok

tudom, kapzsi vagyok,
nincs mit, s miért tőlem kérj,
egy lehunyt szem világít,
ahogy legyintek, mindent elbeszél,
a párkányon ül örömöm,
alatta semmi, ahogy arra gondolok,
mint felhők mögött szivárványos ég,
én élni csak így tudok

mindig is volt bennem gyűlölet,
lehelje lelkét a ködbe,
aki legyőzött vagy győzni tud rajtam,
fekete füst száll fejünkre,
kötelemen már csak csomók vannak,
házamhoz nem futnak lábnyomok,
mint hegyes tőr végén a kín,
én élni csak így tudok

irigye vagyok soknak,
lopnék is, ha lenne merszem,
hamvas arcok mosolyognak felém,
ábrándjaim és szégyenem,
lázas vagyok a félsztől,
sok édes dolgot várva-várok,
mint sóhajtó csend bánata,
élni már csak így tudok,

hűtlenségem sem leplezem,
csak kibontom szárnyaim,
ágyakról ágyakra fordulok,
csalom az álmaim,
kék virágok nőnek az árokban,
szomorún bármerre járok,
mint őszi esők kopogása,
én élni már csak így tudok