Éjféli eső,
zokogsz, kopogsz a párkányon,
bekérezkedsz, hűvös csókot hozol,
a távolból üzenetet.
Végigmosod az utcákat,
némely árok kiárad
és tovaindul,
az ereszek csorognak,
mintha csak egy óriás vizelne szemérmetlenül.
Csendesedsz, monoton dallamot lüktetsz az éjszakába,
aztán megeredsz,
tompíthatatlanul, túlzón, ijesztőn,
mint egy összekuszált ének,
formátlanul, dühödt erővel
birkózol a földdel,
sárrá gyúrod, belevágsz, felhasítod, szétfeszíted,
nyomaid hagyod,
mint vad szeretők, hosszú körmeikkel,
éppen úgy

2002.08.08.