Az univerzum vagy körülöttem,
s én meg nem látott, szokatlan égitest,
úgy hagyod rajtam a kezed,
szemed úgy borítja napjaimat, hogy,
mi fájhatna már régen meghalt
s tüzes ravatalán fekszik,
átkaival együtt

s míg éjféli kutyák énekét vonítom feléd,
együtt tűnök az ősi porfelleggel
és tapsolom, ki tőlem elszeret,
mezőkre fekvő, holdfényes éjszakákon