:
gyanítom: két kéz, négy dimenzió
kevés lesz neked,
a türelem, mi csak egy fölső
ágat hajlít le,
a tengerek, miben verejtéked
fürösztöd,
kevés lesz neked a szívformára
csiszolt gyémánt is,
a jobbik akarat,
a krisztusok kígyózó sorai,
a pillanat, amiben megtestesül
százévnyi pillanat,
s ez egyszer segítséged sincs,
nem adhat magadnak senki,
nem formázhat hegyeidből
mélységet……
kevélységet csorba, fenetlen
éleidből…..
(jobb nem fakadni dalra,
jobb is, ha más szavalja,
verseim;
a legjobb semmit sem tudni,
a legjobb megfutamodni,
barátaim)
(57 szó a szövegben) (714 olvasás)
acsdaniel: (09-23-2004 @ 06:22 pm)
Minden elismerésem, főleg a versed zárójeles részéért.
dani
LunaPiena: (09-24-2004 @ 06:43 am)
"a pillanat, amiben megtestesül
százévnyi pillanat," - nekem ez a legszebb rész. Megfutamodni meg sosem szabad!
Norvi: (09-24-2004 @ 08:59 am)
"Mefutamodni"? Ki elől és hova? Önmagadtól önmagadba? Már jártam ezen az úton: zsákutca. --- Elgondolkodtató, jó vers.
Khama: (09-24-2004 @ 09:48 pm)
"nem adhat magadnak senki,
nem formázhat hegyeidből
mélységet……"
Csak Te magad teheted meg. Nem lehet megfutamodni.
Gyönyörű vers.