1.Mint a fához…

Mint a fához kikötött állat,
Ugrálok, kutatom a tájat,
A földtől el, a földre le,
Bilincseimbe verve,

De üt még a szívem,
És kitt – katt kattog az agyam,
De már csakhamar elvesztem,
Legutolsó érzékem is.

2. Kinek köszönjem

felettem az ég van,
alattam a föld,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem?

az utak elvezetnek,
szerelmet érzek,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem?

a születéstől élek,
a halállal meghalok,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem?

verseket szavalok,
nem, nem is dadogok,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem?

fejemet hullajtom,
árnyékom a falakon,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem?

leírni is letudom,
látni is láthatom,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem?

sokszor jóllakom,
kevésszer szomjazom,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem?

böjtömet megtartom,
egy életnyi alkalom,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem?

az igazat akarom,
csak a valódit kaphatom,
és kinek köszönjem,
ezt kinek köszönjem meg?

3. Talán

tán Istenhez józanít ez a mocsok,
mi testen is, lelken is átüt,
kiszegezi parancsaim,
kiszegezi mindkét kezemet
és égbe hajolok, de a sáros földet rúgom,
kiéhezetten, megszomjazottan;

nem tartok markot, elvet, törvényt,
középen tört tükrök célkeresztjén,
mint keresztfákon „Istenhez hajló árnyék”,
vagy betonná kötött vágy.

4. Esti imádság helyett

Istenem,
ma nem öleltem, nem szerettem,
mások öltek ma én helyettem,
egylábú székekre ültem,                                         
álarcaimat nem viseltem,
káromkodásra ma nem vitte kedvem,
bálványokhoz sem énekeltem,
egy szelet kenyeret, ha ettem,
ma bármilyen gyönyörűt megvetettem,

mégis, nem érzek könnyebbséget,
nem érzem a szerencsémet,
ha volna jó borom, most mind meginnám,
ellenségeimet gyilokra hívnám,
megverném az összes rossz lányt,
nagyon csúnyákat mondanék rád,
aztán fölkötném magam az emlékekre,
üvöltsön föl, ki e verset követelte!

5. Örök harcban

és már minden nap,
zajló, nagy folyam,
ahol élni kell,
fuldoklón, boldogan,

ahol arcokat temetnek,
feledő homályban,
élni kell, élni,
s elfújom a vágyam,

ahol part volt eddig,
most örvény hívogat,
aki szeretett eddig,
most kívánja holtomat,

s ahogy erőm fogy,
mind kéklőbb az ár is,
élni kell, élni,
még ha nagyon fáj is,

mocskosul beteg agyakban,
születő gyermekarcban,
dédelgetett halálban,
egy örök harcban,

így, óriás kezekben,
az Isten tenyerén,
markában tartott vízben
élek én.

6. Hol van

Hát hol van ez az égő város,
Hová nem látsz el élő Isten,
Vagy álmodom, vagy én gyújtom fel,
Hogy minden nap porig égjen.

Mert égő várossal álmodom,
Gyerekek futnak össze-vissza-utcán,
Összedőlnek az utolsó hajlékok,
Az Isten homlokán.

Kidörzsölt szememben gyullad borzasztó fénye,
Látnom kell, látnom kell mi végre,
Szaladok e tűz- és porlepel alól,
Hogy életben miért, miért is hagyol?

Hogy mentem az életem, kisgyerek,
Katonák ülnek olajfa ágon,
Szárnyatlan röppennek fel a madarak,
És átröpülnek a halálon.

7. Minden szem

És bármiképp, mindenhogy,
Minden szem Istent fog.

Minden kör szertehull,
Minden ég beborul.

De hová lesz minden nap,
Mivel vagy gazdagabb?
 
Mindegy csak születni?
Mindenképp meglenni!?-

Bármiképp, mindenhogy,
Akárhogy megvagyok?

Hisz minden kör szertehull,
Hisz minden ég beborul.

Minden szem Istent fog,
Bármiképp, mindenhogy.

8. Vihar előtt

Istenem, Istenem,
viharra készül az ég,
s bennem is néma vajúdás kesereg,
és tombolni készül
és kitörni készül,
valami irdatlanul fájó
nagy vihar.

Már hallom hangjait,
már látom sötétlő színeit,
de nem engedem,
de nem engedem,
ó Istenem,

összeállnak komor felhőid,
és ömlik özönlő esőd,
fáidat téped,
az utolsót ítéled,
de én jajdulásnyit sem pisszenek,

pedig már hallom hangjait,
pedig már látom sötétlő színeit,
de nem engedem,
de nem engedem,
ó Istenem, ó hatalmas Istenem.

9. Sehol

Sehogy se,
Sehogy se,
Se égen,
Se földön se,
Se Napban,
Se csillagokban,
Se ócska kacatokban,

Se a tejben,
Se a vajban,
Semmilyen, semmilyen dalban, 
Fejére állhat minden,
Ha tebenned nincsen.

10. Percek Krisztusa

indulj, már indulj,
világod zöld gyepén
terít neked az Isten;
a legszebben kéklő ég alá indulj,
hol részeg ideáid teljesülnek,
az örökkévalóságban;
találd meg a fény ablakait
és törd be mind,
váltsd meg magad,
bocsásd meg bűneidet,
és tedd vissza a polcra az olcsóságot,
percek ó hatalmas krisztusa,
imádkozunk éretted,
mi halandók,
mi gyávák,
mi, akikről hallgat az Isten

11. Mindenét, semmijét

se kint, se bent,
semmit sem jelent,
se ideje, se hossza nincs,
se öröme, se búja nincs,
sehol és semmilyen,
nem nézem, nem felejtem,
nincsen még ára sem,
hiába szeretem,
semmihez sem foghatón,
semmivel nem olthatón,
szép, seszínű lángban ég,
semmikor és semmiképp,
megismertem mindenét,
nem ismerem semmijét,
nem ismerem semmijét

12. Illúzió

Emlékszem egy állomásra,
Piros köd, kék eső,
Másra nem, semmi másra,
Piros köd, kék eső,
Emlékszem az ablakára,
Piros köd, kék eső,
A zöldszínű holdsugárra,
Piros köd, kék eső,

Emlékszem az állomásra,
Piros köd, kék eső,
Másra nem, semmi másra,
Piros köd, kék eső,
Emlékszem a falak szagára,
Piros köd, kék eső,
Az Isten halk szavára
Piros köd, kék eső

13. Szó szerint

igaz vagy nem igaz,
de kit érdekel,
szavaink tűnnek,
kérdések szerint létezel

igaz vagy nem igaz,
de miért érdekel,
szóbeszéd az igazság,
minek is kérdezel

hazug vagy, hazug,
de mit számít ez már,
(szó szerint) az ember
az Isten helyén áll

14. Vesztemben is

az Istent vártam,
s ki helyette jött,
fülön fogott,
s kiröhögött,
eltékozolt, elpazarolt,
vesztemben is veszni hagyott,
megcsalt, megvert, meg is lopott,
bőrömből is kiforgatott

és most ketten élünk, csak mi ketten,
a világgal egyetemben,
ahol füvek nőnek, meg fák is nőnek,
zokogó gyilkosok ölnek

15. Lehetőség

Önnön rejtélyedben fuldokolsz,
az Isten csak lehetőség,
(vagy kétséges tény?);
Elmetszi önmagát a havazás, hasonlíts!
Légy fukar! – bármi nem tagad vagy igazol,
ne szólj, vagy keveset szólj!
Az Isten csak lehetőség.
Itt te magad vagy az áldozat is, a puskatus is,
(vagy kétséges lennél magad is?),
és már le is úsztál volna,
egy víz alatti megnyugvó mosolygással,
le a malomkerékig
és a jóbarát, kinek emlékét bolygatod,
téged földdel éppen
és közömbössé teszed a bizonyosságot,
kétségessé a kétséget.