Bennem a múlt hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
(József Attila: Vas színű égboltban…)

Milyen szín jut arcomra,
ha kedves vagy, ha goromba,
szádból a szavak, ha véreznek,
ha ránk mutatnak, kik éheznek,
ha saját a vers, mit mások szavalnak,
az édes ízek, ha utánad járatnak,
ha arra intesz, mit tenni félek,
ha váltom magam, mert szeretnélek,

s ha egy szabály, hogy a múltam bérlem,
napjaimat akár, ha felcserélem,
egytől egyig hozzád vezet,
hát sokat él meg, ki sosem felejt.

Ha miattad vagyok jég az áron,
összevont homlok a vallatáson,
csak visszalépek, hogy ha lépek,
kétes kétségekkel élek,
az ágon igaz már leng a tavasz,
de halálom az, mit nekem javallsz,
akár ilyet, akár olyat,
de nem azt, mi felém jön, ha tőled halad,

s ha egy szabály, hogy a múltam bérlem,
napjaimat akár, ha felcserélem,
egytől egyig hozzád vezet,
hát sokat él meg, ki sosem felejt.

Ha a veszettség a nyereségem,
ha tőled teljes a vereségem,
ha szabadulok a szeretőktől,
ha tőrömbe dőlök csak önerőből,
ha elkiáltom régi jussaink,
ó, hogy szaporodnak halottaink,
ha az adottat nincs, ki ossza,
támadóimat ki felpofozza,

s ha egy szabály, hogy a múltam bérlem,
napjaimat akár, ha felcserélem,
egytől egyig hozzád vezet,
hát sokat él meg, ki sosem felejt.