Lám milyen szépen vergődsz,
Te félig lehet emberi alak,
Mert semmi igazság, és semmi hasonló,
Még kiderült ég alatt

Sem, csak elvesztődsz,
Egy lomos raktári polcon,
Hogy elfelejtenek az emlékező szavak,
És hiába az, hogy volt rá okod,
Hiszen semmit sem ér az akarat.

Alkudozások és koldulások
Közé fészkeled magad, mint reszkető madár,
Végszókra vársz, hogy dolgodat tegyed,
Habár értelme semmi már,

Az ajkaid szorosan összetapadnak,
És kezeden remeg a kezed,
Oktondi vagy, csak tanulj, csak tanulj,
Tanulj, amíg lehet,

Hiszen az utcák a legszebb regények,
S a kocsmák az édes otthonok,
Tőled is jár valami okosság,
Amitől érzem, hogy megvagyok,

Mert pusztulok, mert pusztulsz te is velem,
Mert kíméletlenül gyönyörű az élet,
Fejünket bokánkig hajtjuk le,
És dúdolunk valami szépet,

Hogy elfojtsuk a széllel síró vágyat,
Hogy gyilkosainkat jól átöleljük,
Hogy ne teljen óra félelem nélkül,
Hogy vidám bánatban éljünk.

2002.10.30.