Vers vagy te is,
melleid s köldököd alatt
a lágy prém, a legeslegszebb
és legtalálóbb rímek
(mint anyját a gyermek,
mélyüket a hallgatag vermek);
olyan készakarva harapnak
bele a végtelenség kesernyés,
édes húsába, hogy nevemet is
érthetetlenül ejtem s
nem törődöm én már
az évszakok őrségváltásaival,
s mit nekem a Hold vagy
a csillagok nappali ragyogása,
mikor itt csilingelnek szótagjaid,
s két szemfogad, s tíz szikrázó
tükrű körmöd szántja bőrömet,
s mit nekem a sohasem köszönő angyalok,
ha nyelved hegyén ott csillámlik
sorsom gyönyörű, csöppnyi világa,
s illatoddal dimenziókat ugrok,
lábujjaidon, mint rózsaszirmokon,
hajad hullámain, mint patakok vizén,
vállaidon, mint templomok fölötti dombokon,
gerinceden, mint a kéthetenkénti vonatúton,
utazom, utazom rajtad, veled, benned, hozzád
és általad, mert vers vagy te is,
metaforák, hasonlatok, szinonimák,
ritmusok és rímek rejteke...
    

2004.02.27.