:
Négy sarokból egy enyém,
Csak bámul a többi három,
Velük osztozunk, prűd lelkek,
E kékcombú magányon.
Kék combjait kitárja rám,
S hív: Most szeretni kell,
Ami most nincs, hisz az van csak igazán,
Amit nem feledhetsz el.
S bár gyűrött ingem lelkemen lóg,
Üdvöm csak parkettafény,
S bár itt ülök feszülő inakkal,
A félelem főterén,
Mégis valami írtó szép,
Jajgató öröm most fölszakad,
S a világból egyetlenegy,
Kékszínű sóhajtás marad….
(53 szó a szövegben) (698 olvasás)
Fata_Morgana: (03-11-2005 @ 07:35 pm)
Én írok először ehhez a nagyszerű vershez! :) Nézd el nekem a "bohóckodást", tudom, súlyos a téma, remekül formába öntötted.
Lev: (03-11-2005 @ 07:55 pm)
tetszett.. igazán! (bár a formát, e remek vershez, szebb lett volna rendbe tenned... bocsi:) Lev:)
ukume: (03-11-2005 @ 09:19 pm)
ez valami írtó szép:) valami irtó kékszínű és még sóhaj is:)) hej, de jó is így fájni:)