:
versnek mondom
és látod bántalak,
borúmmal, rossz kedvemmel
és verssel vigasztallak,
csak olyan-amilyennel,
számat lefelé biggyesztve,
rossz szavakat köpök,
arcomhoz hideg kés ér,
az ördögtől így jövök
hogy
ködbe farolnak a múzsák,
izzó tavaszom távoli árok,
szívembe - vékony ér - csorog a bánat
hallok valamit, amit tovább kiáltok…
és versnek mondom aztán,
mi másnak és rímet hozok hozzá,
verssel vigasztallak,
és áldásod kérem rá.
(50 szó a szövegben) (703 olvasás)
norbert: (04-20-2008 @ 04:25 pm)
Ez VERS. Nem is akármilyen.
Norbi
szellzsofi: (04-20-2008 @ 07:07 pm)
Hjajj. Azt hiszem, hogy te vagy a dialektika egyszemélyes megtestesítője. Jó párszor elolvastam ezt itt, ami vers! Valahogyan megérintett. A többi csak duma. Okés? Zsófi :)
erda: (04-21-2008 @ 06:05 pm)
Remek verset alkottál, gratulálok! :) Éva
AngyaliAndi: (04-21-2008 @ 08:26 am)
Soha nem foglalkoztam azzal, ki minek mondja írásaim. Te se tedd. Így kell előtörnie a szavaknak, és ha azon mindenféle kényszerből változtat az ember, már nem ugyanaz az érzés. És mi másért írnánk, ha nem azért, hogy kőbe véssük az érzéseket, megörökítsük azt a pillanatot, ami számunkr akkor a mindenség. S ezt így- úgy igazítani? Minek? Én nem lennék képes, mert bennem megtörik akkor az a varázs, amit jelent számomra. Nem a kabátot veszem a gombhoz. Igazodjon az ízlés, te ne hajolj. Puszi: Andi
wanderer75: (04-21-2008 @ 10:57 am)
Jó, verssel vigasztalni! Nagyon tetszett!:))
