:
Az emlékezés szonettje
Kell egy átszűrődő emlék,
Mely a nemlét vak sötétjén is átdereng,
Egy hang, amely füledbe vissza-visszacseng,
Fejed körül körözve rég.
Kell egy kettőbe szakadt kép
Amin - bár sárgára fakultan - még látni őt,
S hozzá gondolva azt a fejvesztett időt,
A szín ledől s hamuján lép.
Jaj, ha minden elcsendesül,
Magad vagy egyes egyedül,
Kell egy-egy ismerős tompa s szűk szívverés.
Jaj, ha a fallal ülsz szemközt,
Magad kell immáron meggyőzd,
Kell egy-egy nyilalló, sohasem-felejtés.
(77 szó a szövegben) (718 olvasás)
szavathna: (12-08-2008 @ 06:18 pm)
Kedves Andrass!
Igen, ha magányba roskadunk, jó ha van, valami szép, melyre emlékezni tudunk.
piroman: (12-09-2008 @ 07:53 am)
Tetszik a gondolat, mindamellett én szorosabbra venném a szerkezetet. De tudom, ez az én bajom. :)
a_leb: (12-09-2008 @ 09:35 am)
Piroval egyetértek, de a tartalom és az érzelmi felépítés nagyon tetszett!
aLéb