Még mindenre egyszerre gondolok,
S minden gondolat tovább szalad,
Minden, de minden reményben ott vagyok,
Csak azt ne mondd: áltatod magad!

Horizontom határán állok,
Innen már csak tiéd az út,
E szív egy lassan mélyülő árok,
Vele békét kötök, kezdek sok új háborút.

Arany angyalok fenekét marom,
S harapnak rút ördögök,
Poklaim tüzére fát dobok,
Új, fényesebb csodákra készülök.

Gyalog járom be saras vidékem,
Mögöttem lágyan leng a kín,
Te vagy kiért én idáig szöktem,
Vásznaimon a minden szín.

S gondolok egyre, mindenre már,
Omló egek, korhadt idők,
Fejemre koronát nem rak a világ,
S én nem áldok ripacsot, sem cselszövőt.

Gyalog járom be saras vidékem,
Veled kezemre játszik a végtelen,
S jöhetnek boldog vagy szomorú órák
Csak nevetek, elringok mindenen.

Hova tovább minek végére érek,
Újra elölről kezdhetem,
Reményem Te vagy, s e verssorok,
S én magammal viszlek, által mindenen…