Itt vagyok e kirabolt múlttal,
Miben igazságot tenni nem lehet,
Tévedhetetlen mert nincs közöttünk,
Míg halandók vagyunk mi emberek.

A XX. század árnyéka mögöttem,
S nagyapám hatalmas nagy keze,
Emlékszem a vonat Várad felé szalad,
És lengedez az újdonság szűz szele.

1988, most lettél talány nekem,
hogy bogozom e kétéltű sorsot,
hogy megérteni, fölfogni nem tudom,
ahogy pontozza szívemet a kétely és a biztos tudat.

Nem tudom már, mi történt meg,
Mi az mit én festek s rajzolok,
Gondolataimban úgy ragyognak a falvak,
Mint fénylő metropoliszok.

S kik határt vontak lelkemen által,
E gyönyörűséget el nem ijesztik,
Ahogy átnézek a hét toronyra,
Egyéb gazdagságomat vihetik.