Kanadáról olvastam,
hogy az Újvilág,
élni hagy,
még ha nem is rajzol glóriát
fejed köré,
de az állami gépezet,
úgy szolgál ki,
hogy marad még lélegzet,
fölmondani napi dolgaid,
hiszen az nem lehet,
hogy lassacskán
rejtjelezni kell az életed,
s, mint morzejel
annyi vagy, s úgy maradsz,
mint vitrinüveghez,
úgy tapadsz
a hétköznapokra,
elhantolod a múltadat,
s ha állni akarsz,
szembe kell köpdösnöd magad.

Kanadáról olvastam,
s alig tudom,
türtőztetni
- fölbugyog a fájdalom-
magamat s a szót,
csekély vigasz,
sok hűlt zsarátnok közt,
nincs igaz,
s aki itt akar maradni,
mondd csak mit tegyen,
légy a légypapíron,
a szemtelen
verset költ,
és ölt nagy nyelveket,
és Adyt mondja,
a nyelvedet,
és nem tud már,
uralkodni magán,
veszett mód üvölt át,
e megveszett hazán.

A verset ihlette Faludy György: Néhány szó Kanadáról c. műve (Magyar Hírlap, 1992)