XXXVI. Tűnök és felejtek

Beleborzongok néha,
Már álmokban élek,
Tűnök és felejtek,
Csak tűnök és felejtek

Felejtem a földet,
Azt amin járok,
Felejtem azt is,
Akire várok

Felejtem az utat,
Ami az égbe vezet,
Elfelejtem magamat is,
Látod az is lehet

Amit küld az éjjel,
Azt a nyugodtságot,
Elfelejtem én már,
E burjános világot

S ha már kilincs nélkül,
Nyitok be az ajtón,
Az Istent is felejtem,
Bocsánat, pardon

De a fűre rá nem lépek,
És megveszem a jegyet,
Belefeledkezem
És mindent elfelejtek

XXXVII. Sirató

(Ellengsz itt,
tested tucatnyi titkos helyén nőtt,
súlytalan selyemszárnyain.
A folyosó fénybe megy. Elönti az ár.
Készen áll a mennyország.
Az ablakokon beugrál a szél legszebb gyermeke,
fölemeli, széthinti illatod.
Gyönyörű életszíned befesti a falakat.)

de én talpig feketében állok,
híreim halálhírek,
megmegyek a megmaradásban,
észveszejtő boldog boldogtalanság,

nincsen ének, sirató van,
nincsen bordély, siralomház van,
nincsen hang, hangtalanság van,
nincs miért, oktalanság van,

nincs élet a halál nyomában
ugrabugrál egy-két lélek,
lyukasodó, megürült, rossz fazék,
megfényesedett nadrág rojtosodó szára,
az áldozat dísztelen oltára,
szinte a semmi,
az istenek soványka elesége,

híreim halálhírek,
eresedik a kezem,
miről tudod, hogy helytelen:
utánad fordulni,
összesírni magam,
szétkenni illatod harmatát,
beleőrülni a halálba,
vagy idióta, közönyös arcot vágni hozzá

suhanj csak,
nem kell pártomat fognod,
vagy körbenézned oldalaidon,
még repeszt a szél,
még halállal híresül a nap,
megköszörült torkomból
nyöszörgök egy siratót,
ami pontot tesz,
ami hadba indít,
beleőrülni a halálba…….
elporoszkálni a végzetet,
az enyémet is, másokét is……