A szépség oldalán

In memoriam: Kós Károly

nekirugaszkodom százszor,
milliószor, akárhányszor,
minden egyes ébredéskor,
minden álom előtt - elalváskor,
valahányszor érkezem
és indulok újra meg,
s ha vétkezem, ha nyitogatom
az eszméletemet,

nekiveselkedem,
ha erőm engedi, bátran,
s ha gyönge vagyok, 
ha ólmos lábakon állok,
szívemhez fércelt szárnyakkal,
megrögzült, rögeszmés álmokkal,
de ugyanúgy,
ugyanoly lelkesen,
sok boldog órámban,
bánatomban, keservesen;

nincs szünet,
nincsen kihagyva óra,
nincs veszendő gondolat,
felkoncolom s keresztre szögezem
önnön magamat,
és áldom aztán,mondom:
szent vagy te bűnösök között,
az igaz igaztalan,
deszkán hajózó hajótörött,
ki új világa,
új partja felé evez,
ki istent és bármi embert,
mindig nevén nevez,
amíg s ahogy lehet,

és bújok aztán  kövek alá,
vizek alá,
nagy takarók alá,
halálra gyötröm magam
sok okos száj mondaná:
„miért?”
„miért, hogy törvényre,
rendre nem találsz?”
„miért a gyász?”
„miért szaladsz tovább?”
„a sorokba miért nem állsz?”

és én csak ismétlem,
perpetum mobile,
a szavak sodrában,
örvénylő ingere
ez az életnek,
mert így parancsol a szív,
s így a gondolat,
így lüktet az ér,
ez tízparancsolat,
ez hiszekegy,
vagy nevezzétek: bármi,
kőszikla, nagy hegyen,
hogy tudj visszatalálni,

én ebben hiszek
csalódok elégszer – látod,
véres szemfogak,
nem mondtam istenhozzádot,
még nem,
de meglehet,
egyszer tán,
félve mondom ki a nevedet….;
addig is belekezdek százszor,
milliószor, akárhányszor,
bármily ádáz hitek győznek a világon,
bármilyen ostoba oltja napvilágom,
én ebben hiszek,
e mellé híven odaállok,
és onnan nézek messze,
onnan nézek rátok,
de nem gőggel,
de barátsággal bizony,
és hívlak szép szóval, verssel,
én így tudom,
és kölcsönveszem e két vasszöget,
ahogy lehet,
mert lehet,
a szépségnek győzni,
az ostoba vakhitek,
s a szigonyvégű együgyűség felett!