Másodszor a Tordai-hasadék felé

Ahová nem lát még a szem,
Csak a láb visz,
Mert tudod, hogy a szépség rejtőzködő,
Arra tartasz most.
Számolsz a hideg széllel,
Számolsz az esővel,
A járt utak végével
És mész, kutatni a vant,
Tagadni a nincset.
Kincsre lelsz – tudod,
Bizonygatnod nem érdemes,
Aki hisz az megtalálja,
Aki nem, az keresheti,
Orra elött sem fogja meglátni,
Szemeit kiszúrva sem fogja megtalálni;
De téged visznek a lábaid,
Biztos irányba,
Kétség és megállás nélkül,
A viszontlátás izgalmával,
Farkaséhes szemekkel,
Minden hangra kiélezett füllel,
És ablakot vágsz magadon, jókorát,
Beengedni a fényt,
Mely napszakoktól elválva szikrázik örökké,
És már ott vagy,
A Hesdát zenél,
S a sziklafalon örömöd magasra kúszik,
Egészen, egészen magasra,
Egyenest fel az égig.