Katalin komoran ült a szalonban. Elszoruló szívvel hallgatta idősebb fiát, aki apró részletességgel számolt be Imre nagyváradi viselt dolgairól.
- Most mit tegyünk? Természetesen Nagyváradra nem engedem vissza.
Gyula hallgatagon járkált fel -alá a szobában. Tanácstalansága szótlanná tette. Igazán nem tudta, hogyan fékezhetné meg forrófejű öccsét.
- Az az igazság anyám, hogy én még valahol meg is értem. Isten látja lelkem, még igazat is adok nekik. De egy oly mérhetetlenül nagy hatalom ellen hadakoznak, hogy egyszerűen az ügyük kudarcra van ítélve.- Gyula megállt az ablak előtt, nem nézett az anyjára.- Nekem is volna beszédem édesanyám.
Katalin várakozva nézte a fiát. Érezte Ő, hogy Gyula lelkét is nyomja valami, de nem mert rákérdezni. Majd elmondja, ha akarja.
- Én végleg hazajöttem.- Gyula nagyot sóhajtott, majd folytatta.- Nem vagyok már az országgyűlés tagja. Nem folytatom ezt a képmutató, embernyomorító munkát tovább. Az ország sorsa rosszul alakul, tenni kell valamit. Megpróbáltam, de nem lehet. Most még nem. Túl nagy a hatalom Bécs kezében. Imrének és a barátainak alapjában véve igazuk van. Igazuk van, de így, ahogy Ők teszik, nem lehet megváltoztatni a dolgok menetét. Csak azt érik el, hogy bajt hoznak a fejükre, s nem csak a sajátjukra, hanem a családokéra is. Én sokat tevékenykedtem a mozgalomban, de Mi csendben, titokban, ám sokkal hatékonyabban tettük ezt. Megpróbáltam Imre fejével beszélni,  eredménytelenül.
- Ő tudja, hogy Te melyik oldalon állsz?
- Nem. Még csak nem is sejti.
- Talán ez a baj. Mond el neki azt, amit most nekem is elmondtál.
- Nem lehet anyám. Forrófejű, meggondolatlan, s ha eljár a szája, túl sok ember kerül veszélybe. Higgye csak azt, hogy a bátyja egy megrögzött, begyöpösödött, konzervatív politikus. Így jobban tudok rajta segíteni, ha ne adj' isten bajba sodródik.
- S Te most mihez kezdesz?
- Itthon maradok anyám. Foglalkozom a birtok ügyeivel, de a politikában egy darabig nem veszek részt. Sokan vagyunk, akik így teszünk.
- S így sikerülni fog megváltoztatni az ország jövőjét?
- Tanácstalan vagyok. Baj, hogy a reformerek sem gondolkoznak egységesen, de én nem tudom elfogadni azt az erőszakos, totális hadviselést, amit Imréék folytatnak. Hiszem, hogy tárgyalásokkal, lassú, óvatos közeledéssel többet érnénk el. Mi külön aligha létezhetünk, függünk Bécstől. De ez nem kell, hogy feltétlen rossz legyen. Kompromisszumra is juthatnánk, ugyanis Bécs sem létezhet nélkülünk. Tárgyalni kell, de így nem lehet, ha a reformerek fele fejjel megy a falnak.
Az asszony elgondolkodva hallgatta fiát. Mennyire különbözőek. Egy a céljuk, egyet akarnak, s mégsem tudnak megegyezni.

Sára hátul, a kamrában tett- vett épp, mikor látta, hogy Imre belép a házba. A szíve rögtön hevesebben kezdett dobogni. Mennyire hiányzott neki a fiú. A kamra ajtajánál hallgatózott egy darabig, de nem értette tisztán a szavakat. Egyszer csak apja hangját hallotta, amint türelmetlenül Őt hívja.
- Sárikám, gyere csak ide leányom. A gróf úr miattad jött, tőled akar kérdezni valamit.
Sára remegő lábakkal lépett közelebb. Boldogan nézte Imrét. Tudta Ő, hát persze, hogy tudta, miért jött a fiú, nem kellett ahhoz hallania is, amit beszéltek. Pici kora óta arról álmodozott, hogy egyszer Imre felesége lehet, de ez akkor annyira lehetetlennek tűnt. A grófok nem a tanítójuk lányát szokták feleségül venni. De a Martonfy grófságban nem úgy történnek a dolgok, ahogy hinné az ember.
- Sárikám, egyetlenem. Hozzám jössz-e feleségül?
A lány a boldogságtól megszólalni sem tudott, csak bólintott, s zokogva bújt kedvese karjai közé.

Az esküvő csodálatos volt, a lakodalom nyolc napon át tartott, mintha a vendégsereg kifogyhatatlan erővel rendelkezett volna. A templomban kihirdették Imre és Sárika eljegyzését is.
A kemény tél más boldogságot is hozott. Február elején Ilonka egyre többször lett rosszul, főként reggelente, így hamar kiderült, őszre megérkezik a várva- várt trónörökös.
Sára boldogsága is felhőtlen lett volna, ha Imre nem akar mindenképp visszamenni Nagyváradra.
- Értsd meg Napsugaram, vissza kell mennem. Nem maradok sokáig, legkésőbb tavaszra megjövök.
Sárika vigasztalhatatlanul zokogott. Mint fuldokló a mentőövbe, úgy kapaszkodott a fiú kabátjába, hátha vissza tudja tartani, de a lelke mélyén tudta jól, Imre már döntött.
- Sárikám. Csak két hónap. Csak két rövid hónapocska. Hát bírtunk mi már ki ennél többet is.
- Az is egy örökkévalóság volt.- szipogta a lány.- Most olyan rossz érzésem van.
- Ne legyen Sárikám. Én nem tudom mi a csuda ütött belétek. Anyám is megtiltotta, hogy elinduljak, Gyulától is csak fejmosást kaptam...
- Biztos Ők is éreznek valamit...- a lány hangja sírásba torkollt. Szorosan hozzábúj Imréhez. Arcán érezte a fiú szívverését, érezte testének melegét. Ajkai tapogatózva keresték a másik ajkait, s karját a nyaka köré fonva lassan lehúzta magához az illatos szalmába. A fiú párás szemekkel nézte az alatta pihegő, kipirult arcú teremtést. Még soha nem látta ennél gyönyörűbbnek...

Március elején Gyula levelet kapott egy barátjától, aki arról számolt be, Imre Pestre utazott. A családot nem boldogította a hír, hallották Ők is, mi készülődik, tudtak az elkeseredett hangulatról.
Legrosszabb balsejtelmeik váltak valóra, mikor értesültek róla: kitört a forradalom.
Április közepén újabb rossz hírek érkeztek, Imre eltűnt.
Sárika vigasztalhatatlan volt. Biztos volt benne, hogy a fiúnak komoly baja esett, máskülönben már rég életjelet adott volna magáról. De a lányt nem csak ez aggasztotta. Egyre növekvő rémülettel vette magán észre a terhesség korai jeleit, s tudta, nem is sokára már mások is látni fogják. Apja addig - addig faggatta, míg kénytelen volt bevallani neki állapotát.

Gyula május végén kapott hírt legközelebb a testvéréről. Részt vett az erdélyi országgyűlésen, ahol kimondták az uniót, majd Kossuth táborába indult.

Sárika édesapja- nem törődve lánya tiltakozásával- elment Marossolymosra, Katalin grófnőhöz.
- Drága nászuram, ne aggódjon egy cseppet sem. Hiszem, hogy Imre nemsokára hazatér, s meg lesz az esküvő, még tavasszal.
- S ha mégsem? A lányom szégyenben marad.
- Nem marad, azt én soha nem engedném! Felköltözik ide a kastélyba. A gyermeket természetesen magunkénak ismerjük, saját lányomként fogok bánni Sárikával.

Ám Imre nem adott életjelt magáról sem júniusban, sem júliusban.
Augusztus közepén hivatalos értesítést kaptak, Imrét letartóztatták.
S mintha még nem lenne elég a csapásokból, Ilonka állapota a nyár végére aggasztóra fordult. Nem volt zökkenőmentes a terhesség, a fiatalasszony szervezete nehezen viselte a megpróbáltatásokat. Egy fülledt, viharos augusztusi éjjelen idő előtt megindult a szülés. Ilonka kisfiút hozott a világra, aki élt ugyan, de nagyon gyenge volt. Fia születését az asszony alig négy órával élte túl, hajnalra meghalt a rengeteg vérveszteségtől.
Gyula megtört a sorscsapások alatt, magába fordult, nem lehetett még a szavát sem venni.

Sárika november végén hozta világra gyermekét, egy erős, egészséges kisfiút.
Még a gyermekágyban feküdt, mikor császári poroszlók érkeztek a kastélyba, Imre ügye miatt.
Katalin teljesen kétségbeesett. Fiára valószínűleg kivégzés vár, ahogy már kivégezték Zichy Ödönt is. Nem tudta mitévő legyen. Nem mentheti meg a fiát semmi módon. S itt a gyermek is.
V.Ferdinánd rendelete az, hogy a lázadókat kivégzéssel és teljes vagyonelkobzással büntessék. Gyula már két napja csak a jogtanácsosokkal tárgyal, mit lehetne tenni, hogy mentsék meg a családot a teljes összeomlástól.

Az asszony könnyeivel küszködött. Az elmúlt hetekben évtizedeket öregedett, megtört, gyászoló, reményvesztett roncs lett belőle. A jogtanácsosok javaslata egyszerűen hajmeresztő volt. Elfogadhatatlan egy vérző anyai szív számára.
- Márpedig édesanyám, ez az egyetlen lehetséges megoldás.
- Nem. Nem és nem!
- Anyám! Itt már nem lehet az érzelmeket figyelembe venni.
- Hogy mondhatsz ilyet! A testvéredről van szó!
- A testvéremről! Igen!- Gyula a fogát csikorgatta.- Hol vette Ő figyelembe a mi érzéseinket? A családját? Nem gondolkozott Ő egy percet sem, mikor veszélybe sodorta magát. És vele együtt minket is.
Katalin zokogásban tört ki. A könnyein át alig látta az előtte fekvő okiratot, amit alá kell írnia. Alá kell, csak így mentheti meg családját a végső romlástól. Ki kell tagadnia Imrét, így nem lesz mit elkobozni a császári kamarásoknak. De ezzel a tettével azt is elérheti, hogy elhiggyék, a család elhatárolódik a forradalmi eszméktől. Csak így védheti meg Őket. Ha elárulja a fiát. A szíve szakadt meg.
Lassan belemártotta a vesszőt a tintába, s remegő kézzel aláírta a dokumentumot.

Sárika a szobájában gubbasztott a bölcső mellett. Nézte alvó, pici kisfiát, s elszoruló szívvel gondolt arra, hogy gyermeke nem fogja már megismerni apját. Oly kevés idő jutott nekik a boldogságból.
Gyötrelmes gondolataiból apró kopogás riasztotta fel. Gyula és Katalin akartak vele beszélni.
Először fel sem fogta, mit mondanak neki, ám mikor eljutott a tudatáig, mit várnak el tőle, hangos zokogásban tört ki.
- Nem! Soha nem teszek ilyet.
- Édes lányom, értsd meg. Nincs más lehetőség. Az életetek forog veszélyben.
- Akkor sem. Ha nem lehetek Imre hites felesége, úgy másé sem leszek.
- Gondolj a fiadra. Az Ő érdekében cselekednél.
- Nem! Hát nem értik? Nem vehetik el tőlem a reményt. Imre hazajön. Érzem!
Gyula elszorult torokkal nézte a szenvedő lányt. Nagyon jól tudta, mit érezhet most. Ő is keresztül ment ezen, mikor szeretett Ilonkáját elvesztette. S hiába fejlődött szép, egészségesen a kis Gáspár, lelke megfagyott. Tudta jól, Sárika nem miatta nem megy feleségül hozzá, hanem amiatt az esztelen, szánandó, görcsös reménykedés miatt, ami azt hiteti el vele, hogy szerelme még hazatérhet. A legszívesebben megfojtotta volna öccsét, amiért ezt művelte velük.
- Visszaköltözök apám házába.
- S mi lesz a gyermekkel? Veszélyben vagytok, ha megtudják, ki az apja. Gyula neve védene titeket.
- Felnevelem asszonylányként.
- Te nem tudod mit beszélsz. Fattyúnak kiáltják majd ki.
- Mindenki tudja mi az igazság. A többi nem érdekel.
Katalin saját múltját látta megelevenedni. Mily kegyetlen a sors. Ő annak idején nem döntött rosszul, csak másként. Megértette Sárikát, csodálta bátorságáért.
- Soha nem hagyunk magadra édes gyermekem.

folyt.köv.