Vanda már attól ideges lett, hogy az irodaház közelében nem tudott parkolót találni. Most tette a harmadik felesleges- és egyre nagyobb- kört, mire észrevett egy üres helyet.
A találkozóig még volt idő bőven, de ezt arra akarta felhasználni, hogy átgondolja az önéletrajzát, és megpróbáljon az izgalmán kicsit úrrá lenni. Volt már pár állásinterjún az utóbbi két hétben, de ez a mostani valahogy fontosabbnak tűnt.
Hat éve nem dolgozott, az esküvőt követően szinte rögtön jöttek a gyerekek. Szeretett otthon lenni velük, de harminckilenc évesen még vágyott más kihívásokra is. Szerencsére férje rengeteget segített a háztartásban eddig is, így talán majd nem borul fel annyira a család élete, ha majd munkába áll.
Még egy utolsót pillantott a tükörképére, majd tettre készen elindult a toronyház felé.
Az iroda, amit keresett, szinte teljesen elfoglalta a hatodik emeletet. Az előtér telis tele volt várakozó emberekkel.
Kissé idegesen igazgatta magán blézerét. Nem volt épp a legújabb darab, de meg volt róla győződve, hogy- mivel híres tervező munkája- nem vall szégyent vele. Gondolta ezt egész eddig, ám ahogy körülnézett, már nem volt olyan biztos ebben.
Maga előtt látta az év "trendi" divatjának teljes kollekcióját, s ami még elkeserítőbb volt, úgy érezte egy modellválogatás közepébe csöppent. Itt mindenki vakító mosolyú, szemtelenül fiatal s nagyon csinos.
Talán húsz perce várakozhatott, mikor meghallotta az egyik irodából a titkárnő hangját.
- Hirs Tamásné!
- Igen, jövök.
- Erre tessék, az igazgatónő várja.
Egy tágas irodába vezették, aminek a közepén egy irdatlan hosszú tárgyalóasztal állta útját. Teljesen egyedül volt, tanácstalanul körbenézett. Életében nem találkozott még ennél visszataszítóbb berendezéssel, s bár az ára meglátszott rajta, el nem tudta képzelni, hogy élő ember ezt önszántából megveszi. Legutoljára egy fantasztikus filmben látott hasonló székeket, de ezek itt még annál is sokkal rondábbak voltak. Félt még ráülni is, nem látszottak teljesen stabilnak.
Épp azon gondolkodott, visszamegy a titkárnőhöz, hátha nem jó szobába került, mikor nyílt az egyik oldalajtó, s egy alig húszéves, erősen sminkelt fiatal lány lépett be rajta.
- Üdvözlöm, bocsánat a várakozásért, épp telefonhoz hívtak. Morvai Judit vagyok, az SDML Computers Humánpolitikai menedzsere. Foglaljon helyet.
Vanda alig tudott megszólalni. Ez a gyerek az igazgatónő?
- Köszönöm- hebegte, s nem kis aggodalommal ült a székek egyikére.
- Itt van előttem az életrajza, látom felsőfokú képesítése van, s mellé angol nyelvvizsga. Beszél még valamilyen nyelvet?
- Nem, de az angolt társalgási szinten.
- Végül is mindegy, az adminisztrátori munkakörhöz az nem feltétel.
Vanda már épp tiltakozni készült, mikor észrevette, az önéletrajza mellől hiányzik a jelentkezési lapja.
- Nem, én asszisztensi munkára jelentkeztem. Nem látom ugyan a jelentkezési lapom, de abban leírtam, hogy felsőfokú irodavezetői és asszisztensi vizsgáim is vannak.
- Hát lehet, hogy elkeveredett. Nagyon sok a jelentkező, valószínű, más anyagához rakták.
- Mindenképp az asszisztensi állást szeretném megpályázni.
- Rendben. Fel fogok tenni néhány személyes jellegű kérdést, majd rátérhetünk a tesztkérdésekre, ha így megfelel.
Tesztkérdések? Vanda vérnyomása enyhén megemelkedett. Milyen tesztről van szó? Tudnia kéne valamit a cégről?
- Kezdhetjük? Kér valamit inni? Kávét, üdítőt?
Vanda még pislogni sem tudott, nemhogy lenyelni valamit. Össze kell szednie magát, csak nem fog egy ilyen kis Barbi baba előtt nevetségessé válni!
- Nem köszönöm. Kérdezzen nyugodtan.
- Látom, hat éve nem dolgozik. Gyesen volt?
- Igen, van két kisfiam. Bence három hónap múlva tölti be a hatot, Dávid három éves volt júliusban. Már túl vagyunk a beszoktatáson, egész nap oviban van ő is.
- Sokat betegeskednek? 
- Tessék?
- Csak azért kérdezem, mert egy asszisztensnek elég rugalmasnak kell lennie munkaidő terén, és nem igazán megoldható a betegszabadság sem.
- Az anyósom már nyugdíjas, elvállalja őket, ha szükséges.
- Rendben, tehát ez megoldott. Mit csinált az előző munkahelyén?
- A postánál voltam részlegvezető, mi feleltünk a kiszolgálóprogramok üzemeltetéséért.
- Akkor az amolyan rendszergazda munkakör?
- Igen, bár nem a klasszikus értelemben. Ezért is szeretnék számítógépes szakterületen elhelyezkedni.
- A szülés után már nem vették vissza?
- Sajnos nagy leépítések voltak, és ez elsősorban a kismamákat érintette.
- Hát igen, bár meg kell, hogy mondjam, harminckilenc évesen kicsit idős egy új karrier kezdetéhez.
Vanda érezte, hogy már eddig sem kicsi vérnyomása még magasabbra szökik. Biztos nem jól hallotta. Leöregezték? Hát le!
- Úgy érzem a korom nem akadálya annak, hogy ellássam a munkámat a legjobb tudásom szerint. A tapasztalat, amivel ennyi idősen rendelkezem, talán még előnyt is jelent.
Nem minden él nélkül hangzott el az utolsó mondat, de az előtte ülő szőkeség nem akadt fenn rajta.
- Persze, ám hat év kihagyás elég nagy idő. De ne gondolja, hogy ettől hátrányba kerül a többiekkel szemben. - válaszolta a szöszi, s mézédesen mosolygott.
Vanda kezdte egyre rosszabbul érezni magát. Már nem akarta annyira ezt a munkát. Eleve lelkiismeret-furdalása volt a fiúk miatt, s ez a pár perc amit itt töltött, csak megerősítette benne, nem itt kéne lennie. Ugyanakkor vágyott már valami változatosságra, ismerősökre, felnőtt társalgásokra. Bár ezeket az ismerősöket nem itt fogja megtalálni, az biztos.
- Most rátérünk a fontosabb kérdésekre. Szeretnénk egy személyiségtesztet elvégezni, ezzel megfelelő jellemzés készül önről. Az első körben grafológussal dolgozunk, de akik már személyes interjúra jönnek, azokkal elvégeztetjük ezt a tesztet. Két részből áll, egy kérdéssorból, és egy rajz alapján történő elemzésből.
- Azt...azt hiszem a végét nem értettem.
- Mutatok önnek pár rajzot, és elmeséli a gondolatait.
Vanda értetlenül nézett a lányra. Ennek mi köze az ő munkavállalásához? Rajzokat fog nézegetni? Igaz ő a fiúkon edződött...- felteszem az első kérdést. Ön szerint miért kerek a csatornafedél?
Vanda nem tudta, jól hallott? A csatornafedél. Ha jobban belegondol, még soha nem gondolt bele jobban. Bár tavaly majdnem sikerült belehajtania egybe, illetve a hiányába. Hoppá! Lehet, hogy ez a megoldás?
- Szerintem azért, ha bármi okból félrecsúszik, nehezebben durrantsa ki az autók kerekét...mert ugye, ha kocka alakú, akkor az éles sarka ...veszélyes...vagy nem...nem ezért...
- Nos, hát /khm/, ez is egy megoldás.
- Nem jó?
- Nem a legtökéletesebb, de jellemző egy anyuka gondolkodásmódjára.
- Amennyiben?
- Rögtön a balesetveszély jutott eszébe, s mint anya, az óvás az első gondolata. Nem egy kockáztató típus, de istenem, nem vagyunk egyformák. A következő:milyen állat lenne ön legszívesebben?
Vanda most már tényleg kezdett begurulni. Mit képzelnek ezek? Vagy ez valami átverés? Forog valahol a kamera, s pár hónap múlva rajta röhög majd a fél ország? De nem, ez a nő ezt tényleg komolyan gondolta.
- Még soha nem gondolkodtam rajta. Tulajdonképp nem vágyom egyiknek sem a helyébe.
- De mégis. Mi jut eszébe először?
- Talán kutya.
- Hűséges és ragaszkodó, de túl alázatos.
- De én dobberman lennék, nem bernáthegyi.
- Az mindegy. Megvallom őszintén, kicsit aggasztanak a válaszok, agilisabb munkatársra vágyunk. Még egy kérdést azért szeretnék feltenni. Ha ön a lelkére gondol, milyen színű?
Bár hivatalos, ezek tényleg nem normálisak. Hogy kérdezhet ilyet egy épeszű ember? Vanda teljesen tanácstalanná vált. Legszívesebben odavetette volna, fekete, de annyit azért ő is érzett, nem ez a megfejtés.
- Vanília színű.
- Puhány.
- Rózsaszín.
- Gyerekes.
- Sárga.
- Irigykedő.
- Zöld.
- Unalmas.
- Kék.
- Túl magabiztos.
- Barna.
- Gonosz.
Vanda ekkor felemelkedett az ingó, széknek nem nevezhető förmedvényről, és áthajolt az asztalon. Orra talán egy centire volt a szösziétől.
- Tudod aranyom vörös. Egész sötét, bíborvörös, mert legszívesebben leordítanám az üres fejedről a hajad.
Azzal kihúzta magát, sarkon fordult, és emelt fővel otthagyta a tátott szájú humánpolitikai főtudort.
Kint az utcán már sokkal jobban érezte magát. Még szerencse, hogy a rajzokat már nem várta meg. S hogy miért kerek a csatornafedél? Kit érdekel!