Az ici - pici sejtecskék alig különböztek a többitől. Az egyetlen eltérést talán csak az egyenetlen felszín okozta. Nagyságra, színre, mozgékonyságra megegyeztek a többivel. Egyenletesen haladtak a véráramban, neki- nekiütődtek az érfalnak, majd néhány társukról visszapattanva haladtak tovább. Elsődleges feladatuk a szervezet erősítése, építése lett volna, de ezek a sejtek egy kicsit eltérően viselkedtek. Valahogy elvesztették az irányítást maguk fölött. Egyre hevesebben csapódtak ide- oda, majd eszeveszett gyorsasággal elkezdtek osztódni. Percek alatt a pár ezer kis sejtecskéből millió, egy óra alatt több billió lett. Sajnos a szervezet elkésett. A fehérvérsejt csapatok hiába rohamoztak, küzdöttek, irtottak amennyit csak tudtak, a deformált sejtek nem fogytak. Mintha a reprodukcióért felelős "processzoruk" nagyobb sebességre kapcsolt volna, sokkal gyorsabban termelődtek, mint a fehérvérsejtek. Ám ekkor váratlan segítség érkezett. A gyomor bélbolyhai hatalmas adag szabadgyök- megkötő enzimet juttattak a véráramba. Így újult erővel, összehangolt támadással a fehérvérsejtek bekerítették, s szinte felzabálták a deformált sejteket. A több órás küzdelemben minden tartalék energiájukat felhasználták, s nagyon sok elpusztult közülük is. A megmaradt fehérvérsejtek lassan haladva a véráramban regenerálódtak, de osztódni már nem voltak képesek. A szervezet veszély- érzékelő központját is annyira kimerítette az erőn felüli védekezés, hogy nem volt képes észrevenni azt az egyetlen deformált sejtecskét, ami valahogy átjutott a védvonalakon. Lassan haladt a vörösvérsejtek mellett, rejtőzködött, s így nem találkozott olyan fehérvérsejt- osztaggal, ami veszélyt jelenthetett volna. Már majdnem elpusztult, de ahogy elhagyta az epe körüli érhálózatot, egyre több felhalmozódott káros enzimmel és szabadgyökkel találkozott, amit bekebelezhetett. A nitrát és a kátrány volt a kedvence, de bőven talált lerakódott színezék molekulákat és tartósítószer maradványokat. Mintha csak a paradicsomba csöppent volna. Nem csak, hogy újból erőre kapott, de még az előzőeknél is gyorsabb ütemben kezdett osztódni. Mire elérte a méh belső falát, már ismét több milliárd volt belőle. A méhfalon, közel a bal petevezetékhez, épp egy kis petesejt készült megtapadni. Ici - pici bolyhocskáival kapaszkodva próbált minél jobb helyet találni, hogy a benne osztódó sejtmag a lehető legnagyobb biztonságban legyen. Feladata minden figyelmét lekötötte, s nem vette észre a rá leselkedő veszedelmet. A deformált sejtek megrohanták, körbezárták, de nem pusztították el. Szükségük volt rá, ugyanis így nekik nem kellett az energiájukat arra pazarolni, hogy a méhfalon megtapadjanak. Azt a petesejt már elvégezte, így elég volt csak köré gyűrűzni, és megvárni, amíg szép lassan elsorvad a burkon belül. Mire ez megtörtént, a deformált sejtek annyira elszaporodtak, hogy egy kissé lapos, de szinte szabályos, borsószem nagyságú gömböt alkottak. - Üdvözlöm Doktor Úr! A rákszűrés eredménye iránt szeretnék érdeklődni...