Évi csendben, remegve ült a teremben. Jobb oldalán ügyvédje, mögötte szülei és Tamás ültek. Várni kellett még, a bíró és a jegyző nem érkeztek meg. Hallotta a suttogást a padok felől, az óra ketyegését a falon, az apró, finom köhintéseket, de legjobban a szíve dobogását.
Elviselhetetlen a várakozás. Lopva a teremőrre sandított. Fiatal, szinte kölyök, komor arccal posztolt az ajtó előtt. Vajon ő fogja kivezetni, vagy hazamehet a szüleivel?
Halkan kopogtattak, valaki bejött még az ítélethirdetés előtt. Évinek oda sem kellett fordulnia, tudta ki az. Megérezte. Mint az elmúlt két év során minden lépését, mozdulatát. Érezte, hogy teste libabőrös lesz, a finom pihék tőrként meredeztek a karján. Még most is. Pedig már nem kell félnie, tőle már nem. Kálmán már nem tehet semmit ellene.
Édesanyja megérintette a vállát. Hideg, nyirkos kezével megkereste, belébújt, próbált bátorságot meríteni belőle.
- Kérem álljanak fel, a Bíróság bevonul.
Lábai nem engedelmeskedtek. Ólomsúly nehezedett a testére, még a szemét is alig tudta nyitva tartani. Ügyvédje átkarolta a derekát, felhúzta, Tamás hátulról tartotta. Próbált a légzésére figyelni. Nem szabad elájulni, nem szabad gyengének látszani.
Nem szabad. Ez a két szó ott dobolt, lüktetett az agyában, ezt hallotta évek óta, ezt üvöltötték s ő ezt sikoltotta. Nem szabad.
- Üljenek le. Martonfy Éva vádlott álljon fel.
Nézte a bírónőt, barátságos, szelíd arcán nem rontott a szemüveg.
- Kihirdetem az ítéletet. Martonfy Éva, ön ellen a vád: gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés. A benyújtott bizonyítékok, és az eljárás során meghallgatott tanú vallomások alapján a bíróság úgy döntött: Martonfy Éva az ellene felhozott vádpontban...
Nem bírta tovább. Szédült, forgott vele a terem, lábai elgyengültek. Nem hallotta a bírónőt, a vér a fülében szélsebesen száguldott. Érezte, hullik bele a fehér, puha ködbe, mely már annyiszor menedéket adott. Néha arra gondolt, nem akar felébredni soha. Soha többet.
Régebben, a kapcsolatuk kezdetén minden olyan más volt. Kálmán is más volt. Érdekelte a véleménye, tetszett a stílusa, dicsérte a szépségét. Mikor elvitte a szüleihez Füredre, hatalmas virágcsokorral érkezett, csendes, illedelmes, egy reménybeli vőlegényjelölt. Bár Évi még csak másodéves bölcsészhallgató volt, sokan gondolták úgy a családból, Kálmán mellett kéne megállapodnia. S Kálmán jött, látott, győzött. Évi a fellegekben járt, boldogabb már nem is lehetett volna. Kiköltözött a kollégiumból, nem bírták elviselni, ha nem látták egymást minden nap.

Folyt. köv.