Úgy gondolom, felkészültem a télre. Legalább is lélekben biztos. A Mecsekbe indulok, hatalmas havazást ígérnek… szóval nem gyerekjáték.

Az ígért hó meg is érkezett. Pécsett ez gyönyörű, a fák ágain két - három centi- a képeslapfestők ölnének egy ilyen hangulatért-, a parkolóban még felismerhető az autóm… nem lesz gond.
Mondták páran, nem kéne elindulni ilyen időben, egyedül, aludjak ott, fáradt is vagyok rettenetesen, reggel már hajnal óta munka volt… Ugyan már. Mit nekem fáradtság. Majd metált hallgatok. Metallicát. Az pont jó lesz.
Bent a városban még tartott ez az idillikus hangulat, de amint elhagytam a városjelző táblát, Szt. Antal jót nevetett rajtam.
A sűrű hóesés még sűrűbb lett. Szerintem ezt valaki lapátolja rám, a hegyoldalból. A szélvédőn már nem nagyon látok ki, az ablaktörlő sem igazán áll a helyzet magaslatán. Hiába lapátol, sűrű lepelségesség terjeng az orrom előtt. Nocsak, még ködöt is kaptam bónuszba? Azért pár perc után rájöttem, ha a fűtést az ablakra irányítom, oszlik a köd.
Csak így lefagy a lábam. Pedig csizmában vagyok. Mondom, gondoltam mindenre. De hát, tehetek én arról, hogy a csizmám csak amolyan díszcsizma? Nem gondoltam én, hogy ilyen hideg lehet. Akkor vettem volna fel télikabátot is, meg valami meleg nadrágot. De így, miniszoknyában, blézerben, kár ezen már rágódni. Majd nagyobbra veszem a fűtést. Csak az a baj, hogy attól meg elalszom. Igaz, erre e nélkül is sok esély van. De ha leengedem az ablakot, a hideg levegő majd felébreszt. Az ötlet kiváló, csak azzal nem számoltam, hogy a klassz hideg levegő, klassz hideg havat is dob a képembe, úgy fél kiló mennyiségben.
Hát csak nem látok ki a szélvédőn. Egyre lassabban csorgok lefelé a szerpentinen, az én ízlésemnek megfelelően már egyhelyben állok, a hóvihar ízlésének megfelelően viszont vagy hússzal száguldozom. Mikorra érek így haza? Jó későn, az biztos. Mondjuk az nem annyira baj, mert lefele menet kikaptam, hogy két óra alatt leértem Pécsre.
Tényleg meg kéne állni, nem látom az utat. Pedig az előbb még itt volt. Bár, hiába állok, attól még nem lesz meg.
Ki kéne szállni. Csak rajtam nincs téli gumi. Inkább eltekerem csontig a kormányt balra, és majd csak találok valamit.
Nini, ott egy útjelző karó. Még macskaszem is van rajta. Hurrá. Megmenekültem. Csak ezeket kell követnem, és levezet a hegyről. Kicsit elvesz a boldogságomból, hogy egyszerre mindig csak egyet látok, de anyukám is megmondta, mennyire telhetetlen tudok lenni néha.
Milyen kanyargós ez az út… ilyenre nem emlékszem. Hoppá… ez egy buszmegálló. Szépen beparkoltam ide, de majd a karóim ki is vezetnek talán.
Nagyon álmos vagyok. Az a baj, hogy nem merek megállni cd-t cserélni, a Metallica ugyan jó idegbeteg zene, de énekelni nem igazán lehet. Viszont a kormányba kapaszkodáson kívül is csinálnom kéne valamit, mert tényleg elalszom.
Jó lenne látni is valamit. Mondjuk az utat. Azt nagyon bírnám. Csak sajnos nem lehet felkapcsolni a reflektort, mert olyankor kizárólag a hópihéket látom. Nagyon szép, de inkább hasonlít a Csillagok Háborújához, mint egy békés esti autókázáshoz.
Éhes vagyok. Általában mindig, de most nagyon. Meg szomjas is. Azzal mondjuk nincs gond, van nálam üdítő. Annak idején tanultam a tanfolyamon, hogy ha így elindulunk a rengetegbe, megfelelő holmi legyen nálunk.
Hm. Lássuk: Meleg ruha… majdnem. Mondjuk a szoknyám kötött, csak nem ér a térdemig se. Pólóba azért jöttem, mert nekem mindenhol melegem van. Ez most momentán kivétel, de erről nem tehetek.
Alkalmas cipő: az megvan. Otthon. Olyan ortopéd, hogy én azt föl nem veszem. Ezt a csizmámat nagyon szeretem, és ez igenis alkalmas viselet. Vagy alkalmi? Mit számít az a pár betű. Meg a tíz centis sarka.
Vízhatlan kabát: oké, ez megvan. Bőrkabát. Csak nincs bélelve. De vízhatlan!
Energia dús étel és ital: a light üdítő annak számít? Mert csak az van. Kaja meg nincs, mert fogyózom. Bár tök mindegy, hogy éhen halok, vagy megfagyok.
Azért nagy marhaság volt így elindulni, ezt be kell lássam. De csak itt, magányomban, nyilvánosan soha.
Meg kéne nézni a sminkem, mert valami nagyon csípi a szemem. Félek, hogy elfolyt a szemfestékem. Mégis, hogy nézne az ki, ha megtalálnak ide fagyva, a szememen meg megfolyt a cucc.
Szuper, a telefonom is most merül le. Tudom én, hogy fel kell tölteni, mielőtt az ember lánya elindul a rengetegbe, de elfelejtettem. Mint ahogy tankolni is. Azért nem a világ végén vagyunk, csak lesz egy nyitva tartó kút valahol.
Nincs. Ezek itt mind alszanak. Hajnali három lévén mondjuk megértem. Már én is nagyon aludnék, s még mindig van vagy száz kilométer hátra.

Nocsak, mintha látnék. Most vagy hajnalodik, vagy alábbhagyott a hóesés, vagy valami városba értem.
Bingó! Ez már ismerős. Azért félelmetes, hogy a kocsi nélkülem is hazatalál.