Waffah

I

Waffah könnyes szemmel nézte anyját és nővérét,     amint lassan becsukják apja dolgozószobájának ajtaját. Tudta, hogy szánalmas kis követségük úgysem ér el semmit, apja csak még jobban megmakacsolja magát, ha esküvője szóba kerül. Hisz minden nőnek ez a sorsa, Szaud- Arábia különösen keményen bánt asszonyaival. Itt mindenek felett az apa uralkodik, vagy a fiútestvér, egy asszonynak semmi beleszólása nincs saját életébe.
Waffah a szobájába szaladt, és zokogva a párnájába fúrta arcát.  Édesanyja leült mellé, magához vonta, vigasztalni próbálta, de tudta jól, nincs mivel, nem tud semmi olyat mondani, ami megnyugtatná lányát. Annak idején ő pontosan így kétségbe volt esve, pontosan ezt az elkeseredettséget érezte, ezt a tehetetlenséget, dühöt, amiért ebbe a kegyetlen, begyöpösödött világba kényszerítette rossz sorsa. Borzasztó élet vár legkisebb lányára, feleségül fog menni egy nálánál háromszor idősebb férfihez, egy kegyetlen, zsarnok emberhez, férje üzlettársához.
Núr, Waffah nővére vizes kendőt hozott, azzal próbálta könnymaszatos arcát megtisztítani.
Núr szerencsés volt, szerencsésebb, mint a legtöbb szaudi nő, az ő házassága, amit tizenöt éves korában kötött, meglepően sikeresnek bizonyult. Férjét ő sem ismerte, neki is az apja választott párt, de szerencsére Madzsid békés, nyugodt, figyelmes férfi volt, így az élet sokkal elviselhetőbb lett, mint gyerekkorában, apja házában.
- Núr, én nem megyek férjhez ahhoz az emberhez. Inkább meghalok.
- Ne beszélj bolondokat. Majd… majd lesz valahogy… csak engedelmes légy… jaj, nem tudom mit lehetne tenni…- már ő is sírt.
- Nem lehet semmit. Nem lehet. De nem teszem meg apámnak azt a szívességet, hogy tönkretegye az életemet. Az én életem!
Latifa, Waffah anyja magához vonta lányát, s csendesen ringatta, mint kisbaba korában. Hogy sírt akkor. Zokogott, mert lánya született, mert ennek a kislánynak pont olyan kegyetlen, megalázó sorsa lesz, mint neki, őt pontosan úgy temetik el élve, ahogy vele és idősebb lányával tették, kiszolgáltatva férje kénye- kedvére.
Az idő mintha visszafelé haladt volna Szaud- Arábiában, hiába özönlött rengeteg pénz, rengeteg luxustárgy, új technológia az országba, a saría, az ősi törvény, mindenek felett uralkodott. Minden bűn forrása az asszony volt, aki nem volt egyéb, mint egy drága háziállat.
- Ez az én hibám. Mert nem neveltelek engedelmes asszonynak, mert úgy éreztem, kincs vagy nekem, egy egyéniség, aki kimagaslik ebből az elátkozott világból…- Latifa merengőn nézte az ablak rácsain keresztül betűző napsugarakat. Hírtelen kiegyenesedett, kipirult arccal fordult lányai felé. – Megtalálom a módját… igen! Megtalálom, hogy el tudj menekülni ebből az országból.
- De hogyan? Apám magánál tartja a papírokat. Az engedélye nélkül soha nem tehetünk egy lépést sem.
- Engedni fogja. Sőt!
- Anya, mit találtál ki? – Núr rosszat sejtve fordult feléjük.
- Sikerülhet, ha okosak vagyunk. Waffah, beleegyezel a házasságba…
- Anya!
- Nem ellenkezel, engedelmes leszel, hogy apád megenyhüljön. Még van három hónapunk. Az előkészületeket természetesen elkezdjük, így majd ki kell választanunk a ruhád is.
- De miért?
- Mert egy apád- féle embertől elvárják, hogy a lánya esküvője az év eseménye legyen. Hidd el, nem fog megtagadni tőled semmit. Még azt sem, hogy újra Londonba utazz, a kelengyéd beszerezni.
- Én is ott vásároltam… – Núr ábrándos tekintettel nézte a nap tündöklését a rácson keresztül.- Persze, az más volt.- húzta ki magát hírtelen.
- Te jól jártál, a te férjed szeret téged. - Waffah szeme újra megtelt könnyel.
- Figyeljetek lányok. Az a legfontosabb, hogy senki ne is sejtsen semmit. Én valószínű nem mehetek, ezért nagyon ügyesnek kell lennetek. Núr, te fogod elkísérni, s Madzsid lesz, aki vigyáz rátok… 

Waffah már az utazás előtt átgondolt minden lépést. Nem terhelheti nővérét a részletekkel, mikor eltűnik, valószínű Núrt fogják faggatni, s ő nem tud hazudni. Ha nem tud semmiről, nem tudja elárulni.
Anyjától hosszasan búcsúzott. Nem fogja látni soha többet, nem fogja érezni drága, ölelő karjait, nem fogja hallani selymes, lágy hangját… gyűlölte az apját, amiért ezt teszi velük.
Anyja sok ékszerét neki adta, ezek segítenek majd életben maradni addig, amíg… Beleborzongott a tudatba, mire készül. Ha kitudódik, ha elkapják… Nem voltak kétségei afelől, apja mire lenne képes.
Nagyon jól emlékezett még Fatmára és Mensaalra, két jó barátnőjére. Fatma tanulni szeretett volna, egyetemre járni, de inkább férjhez kényszerítette az apja. Fatma férje erőszakos, szadista ember volt, s a lány az esküvő után öt héttel öngyilkos lett. Szerencsétlenségére túlélte, s a férje kidobta a házából. Apja mérhetetlen haragjában, amiért ekkora szégyent hozott családjára, befalaztatta a szobájába. Sem ember, sem fény, sem hangok nem juthattak el többé hozzá, ennivalót is csak egy kis lyukon tolhattak be neki. Két évig vette el az ételt, aztán már nem.
Mensaal hercegnő volt, az Al- Szaud család tagja. Szerelmes lett, s úgy döntött, elszökik szerelmével. A párt egy parkolóban találták meg, golyóval a testükben. Azt beszélték, a hercegnő nagyapja személyesen adott parancsot a kivégzésre. Waffah nagyon is jól tudta, mit kockáztat, de még ennek tudatában is, inkább ezt választotta, mint a rá váró borzalmas jövőt hazájában.

Folyt. köv.