Egyetlen szóra vágytam csak,
egyetlen lágy, suttogó leheletre,
arra, ami felidézi a csodát,
ami átsegít az új, rémisztő ismeretlenbe.
Egyedül indulok egy hideg éjjelen,
ösvényem a végtelen ködbe vezet,
lassan, tétovázva lépkedek a köveken,
talán még hallom megváltó feleleted.
Zúzmarás fűszálak közt ért utol a végzet,
ostorcsapásként ütött kegyetlen mondatod,
utolsó reményem is ízzé- porrá törted,
szétzúztad boldogságom, mit az ég adhatott.
Még utoljára nézz felém, kérlek,
lásd, mit tett kegyetlen akaratod,
lásd, mi vár rám a száműzetésben,
nézd a pokol kapuját, hová most indulok.