Hosszú álom 5

Barbara nagyon sokat gondolt a férfira. Rossz volt látni, mennyi keserűség, mennyi düh halmozódott fel a lelkében. Nem értette, miért verte a sors ekkora balszerencsével. Nem volt elég a baleset, a sok fájdalom, még a családja sem állt mellé. Barbi érezte, mennyire megviselte, hogy nem lehet a kislánya mellett. Szeretett volna neki segíteni, valahogy…, legalább azt érezze, nincs egyedül a harcban. Feltéve, hogy hagyja. Olyan érzése volt, hogy terhére lenne a férfinak, ezért elhatározta, nem keresi, amíg ő nem jelentkezik.

Tamás is sokat gondolkozott azon a délutánon, mikor annyit beszélgetett a lánnyal. Nagyon rég nem volt már ebben része, és kénytelen volt beismerni magának, hogy kimondottan élvezte. Jó volt feleleveníteni a régi dolgokat, emlékeket, végre vidámnak érezte magát. El is határozta, hogy újra felhívja, hátha van kedve Barbarának más közös programhoz is. Tudta róla, hogy autóbolond, és a következő hétvégén rendezett Tuning- show kiváló lehetőségnek látszott a találkozásra.

Barbi rögtön észrevette a férfit, aki mosolyogva várt rá. Nem látta az elmúlt héten, de rengeteget leveleztek, beszélgettek, kezdte megismerni az egész eddigi életét. Még viccelődtek is azon, hogy úgy fest, mintha Barbi két nap alatt akarná az elmúlt húsz év történetét végighallgatni, Tomi nem győzött a sok kérdésre válaszolni.
- Szia!- lépett oda hozzá a férfi, és kivette a lány kezéből a kabátját- De szép vagy- mosolygott rá.
Barbara a haja tövéig elpirult, de nagyon jól esett neki a bók.
Nem volt a pavilonokban nagy tömeg, kényelmesen tudtak sétálni és beszélgetni. Barbi úgy érezte magát, mint az a gyerek, aki karácsonykor beszabadul a játékboltba. Rengeteg csodás autót láttak, s Tamás nevetve figyelte, mennyire otthonosan mozog a lány a különböző alkatrészek között is. Nem egyszer lepipálta még a szakembereket is.
- Honnan tudsz te ennyi mindent az autókról?
Barbi arcáról lehervadt a mosoly. Már rég el kellett volna mondani a férfinak, de egyszerűen nem tudta, hogyan kezdjen bele. Hogyan lehet elmondani egy autóbalesetben majdhogynem megrokkant embernek, hogy ő meg épp azt teszi kockára hetente többször is, amit Tomi elvesztett?
- Tomi… én… én… versenyezni szoktam.
A férfi elkerekedett szemmel nézett rá, hitetlenkedve rázta a fejét.
- Miféle verseny?- már ő sem nevetett.- Barbi, mi ez az egész?
- Utcai verseny. Nem teljesen gyorsulási, mert a vezetéstechnika is számít itt, és hosszabb szakaszokon megyünk… de olyasmi. Nem teljesen… legális.
Tamás döbbenten hallgatta a lányt. Gyomrába félelem kúszott, megmagyarázhatatlan haragot érzett. Dühösen hátat fordított Barbinak, és a kijárat felé indult, ám pár lépés után megtorpant.
Mit is csinál? Hát nem mindegy neki, mit kockáztat a lány? Nem mindegy neki, mivel szórakozik?
Ha vonakodva is, de be kellett vallja magának, hogy nem mindegy. Egyáltalán nem mindegy. Ebben a pár napban rájött, hogy nagyon fontos neki Barbara, nem tudná már elveszíteni. Az élete részévé vált, és már nem akar róla lemondani.
Megfordult, és látta, hogy a lány még mindig ott áll, ahol hagyta, és könnyes szemmel bámulja őt. Lassan visszament hozzá. Arcát a kezébe vette, és óvatosan megcsókolta, mire Barbara sírni kezdett.
- Ne haragudj… már rég meg kellett volna…
- Csssssssss…
- De…
- Nem érdekel. Csak féltelek. Iszonyatosan féltelek.
- Tudom. De vigyázok nagyon.
- Nem tudnám elviselni, ha valami bajod lenne… nem tudnálak elveszíteni… még egyszer.
- Még egyszer?- Barbi nem értette, ezzel mire céloz. – Mikor veszítettél el először?
- Még régen. Nagyon régen. Olyan ostoba az ember néha. Nem veszi észre, ami az orra előtt van.
- Engem? Engem nem vettél észre?
- Ó dehogynem. Nagyon is észrevettelek… csak tenni nem tettem semmit azért, hogy te is megláss.
- Nem is kellett. Láttalak én… nagyon is…csak hát… te voltál az ofő fia…
Tamás szorosan átölelte. Olyan jó volt, végre a karjában tarthatta a lányt.
- És? Mesélj erről a versenyről egy kicsit. Sokszor mész?
- Nem, csak ha ráérek. Nincs mindig konkrét időpont, általában sms-en szólunk egymásnak. Mi nem vagyunk profik.
- De nem volt még baleset ugye?
- Egyszer. Egyszer volt. Elrepültem egy kanyarban. De, azóta tudom, mit nem szabad olyankor tennem- nevetett megkönnyebbülten a lány.
- Nem nyugtattál meg, hallod-e. Nem tudom, mit tennék, ha baj érne. Vigyázz magadra kérlek. Fontos vagy nekem.
Barbi nem mert hinni a fülének.

folyt.köv.