Pici lányka állt magában,
Egyedül a forgatagban,
Táncosok perdülnek körötte,
Csillagpor szállt, messze fölötte.

A fiú észre sem vette őt,
Átnézett csak a válla fölött,
Kék szemét más tartotta fogva,
Bár szívét már a lányka dobogtatta.

Szeme sarkából nézte csak,
Nem engedett a pillanatoknak,
Jéghideg tekintete néha merengett,
De addigra a lányka rég elszelelt.

Boldogsága volt, mi röppent tova,
Tudta ezt a fiú… azonnal tudta,
Átkozta magát, átkozta a kegyetlen sorsot,
Lehajtott fejjel fogadta, mit jövője hordoz.

Szomorú nő állt magában,
Egyedül a forgatagban,
Emberek rohantak körötte,
Bús dal szállt, messze fölötte.

A férfi rögtön meglátta őt,
Múltja mi itt állt a szeme előtt,
Szólni nem szólt, de tekintete…
Kékje beszélt már helyette.

Boldogságát végre karjába zárta,
Évtizedeket várt, de nem bánta,
Látja már, mi hordozza jövőjét,
Visszakapta a sorstól elátkozott életét.