Piciny szárnyán csillan a holdsugár,
Ahogy felhő tövében ül a föld felett,
Aranyló könnycseppek hullnak a szeméből,
Hullnak két emberre, kit szívéből szeret.

Védőn, óvón tárja ki szárnyait,
Őrködik boldogságuk felett,
Sajgó kis szívével nem gondol másra,
Ennyi már csak, mit értük megtehet.

Piciny szárnyait mozdítaná,
De nincs erő, mi rajta segítene,
Kicsi szíve még utolsót dobban,
Egy boldog pillanat emlékét megőrizve.

Szemében nem izzik már a hold fénye,
Csak apró könnycseppjei látszanak még,
Csillagporrá változva a fekete égen,
Hull két emberre, kit szeretett rég.