Csak mint az ősz ahogy üzen,
az első levél súlytalanul,
nem sejtve még, ő lesz tüzem
táncol, forog, és szívemre hull.

Rakoncátlan rajta futó
hétköznapi betűk, szavak…
hibás talán a vak nyárutó…
kezed nyomán felizzanak.

S ahogy az ősz továbbrepít
köröttem száz és száz levél
bensőm elrejtett kertjeit
elborítja, már bennem él,

fényszőnyeg, amin gázolok
szavaid szorítja két kezem,
tudnék sorolni száz okot
amiért újra létezem.

Pajkosan élve vágyait
minden betűd egy kis Te vagy..
Élvezem, ahogy elborít.
Rád éheztem. Most így ne hagyj…