Lassan mozogva mint a lomha
szörnyeteg kúszott világomba
s köröttem mindent elfedett...
Fehér folyók, ó honnan jöttetek?

Lebegve ég és vak felszín között
szívembe fájó béke költözött
bizonytalan, de fojtó rémület.
Fehér folyók, ó honnan jöttetek?

Úgy, mintha sok-sok volna még
felbukkant néhány apró hordalék,
a víz – tükör. Ezt más nem érti meg.
Fehér folyók, ó honnan jöttetek?

Egy pólyarongy, egy szétázott kosár,
egy tornazsákon lógó vak szamár,
tépett virág, szeret vagy nem szeret…
fehér folyók, ó honnan jöttetek?

Papírcsónakon egy papírtanár
utolsó rossz jegyét beírta már,
szétázik lassan. Eddig szenvedett.
Fehér folyók, ó honnan jöttetek?

Tajtékhabjain kazalnyi vászon,
hagyom hogy ússzon, hagyom, hogy ázzon
vigye titkait. Ágyékom megremeg.
Fehér folyók, ó honnan jöttetek?

És sorra jön, amit elém sodor,
öreg kutya, egy gyász-levél, csokor,
bérszalag, szerszám, és papírrengeteg,
fehér folyók, ó honnan jöttetek?

Honnan e sok-sok ismerős kacat,
honnan hozzátok elém a múltamat
amit a lélek feledni eltemet,
fehér folyók, ó honnan jöttetek?

Körém fordul és eltűnik az ég
nem küzdök, nem, csak nézek vissza még
átélni százszor a rosszat és a jót
vigyetek engem is, fehér folyók.