Jöttél új tavasz lépteivel.

Énnekem Téged félteni kell
szívemben dobbanó vérrel,
ötvennégy álmodott nappal,
ötvennégy álmatlan éjjel,
fülembe mély, búgó hanggal
kezemben negyvennégy telefon,
ha hangodat hallani akarom,
mert érzem, hogy átszalad rajtam
e friss tiszta zsongás,
egy korty új tavasz
a világnyi zajban.

Jöttél új tavasz lépteivel.

Énbennem új vér, új élet
minden szavad, mit rám pazaroltál.
Mennyire vágylak is Téged!
Magamnak akarlak egészen,
és lenni csak tiéd szeretnék,
álmaim mind oly szerelmes-szépek
és mindegyik Veled, csak Veled….. még,
mert ki tudja meddig
élnek a románcok.

Jöttél új tavasz lépteivel.

Csókodnak ízét így hoztad,
adnék, de nem tudok érte
csillagokat, napot, holdat,
érdemelt jutalmát ajándékaidnak
mik belém ötvöződtek visszavonhatatlan.
Arcod érzéseimmel forrja eggyé
szívem, mint tiszta tüzű katlan.

Jöttél új tavasz lépteivel.

Meleg hangod végigkíséri útjaim,
lágy, napfény-ízű illat.
Érezni kívánlak sejtjeimben,
szavaim hívnak, újra hívnak
kiolthatatlan, mindig égő vággyal,
- csöndre hullva vissza.
A képzelet nem szárnyal,
ha realitás földje láncolja magához.

Jöttél új tavasz lépteivel.

Remény a május, az ősz még csak álom,
hol elalvó fákkal hajlanánk aranyba,
s a telet, a telet is várom,
hogy együtt figyelhessük a hópihék
kavargó, vad táncát,
s hogy átölelhesselek,
hogy többé ne fázz át
bántó szavaktól, hideg közönytől,
hogy megvédhesselek,
mint ifjú fát a kéreg,
s hogy együtt várhassunk
rügybontó új tavaszt,
az igazit,
ha éled.