Annyi mindent ki kéne írnom magamból
száguldó golyók, csattanó karambol
minden percem. A múltam émelyít
van ami édes, keserű némelyik,
és lehet, hogy olvasva nem érted,
serpenyőn sülök, feléget a mérleg,
mit adhattam, és mit tékozoltam
belőled, magamból, félig holtan,
félig élőn jövőt hogy izzadok.
Nincs kép, nincs zene, fáj a tiszta ok,
én voltam aki elrontottam.
Kínlódva égek, mondd, mi voltam
mi lettem, honnan jött emésztő tüzem?
A múlt darál le, vagy a jövőm üzen?
Adnék, de úgy érzem üres mindenem
sem te, sem én, tán Isten sincs velem
minden gondolatom fenn szárnyalni vágyik
de kín gyötör akkor is, ha elmászom az ágyig.