Nem hagy nyugodni a szívem.
Gyilkos kis kételyek
küzdenek bennem,
féltelek,
és benned féltem önmagam.
Látod ez lett az életem rendje.
Hajnalban indulok el,
és lágy éjbe hajlik az
este,
mire én hazaérek.

Napközben folyton űz a vágy
látni egy percre csak Téged,
s ha eljő az este
és vár az ágy,
félek odasimulni hozzád,

csak árnyékként kúszom utánad.
Szakadnék néha, és
rá kell hogy jöjjek,
létezés
nincs percnyi se nélküled immár.

Kiadtam magam már százszor én.
Hogy eggyel több vagy kevesebb,
nem számít, csak a
szeretet,
mi összefűz minket szétszakíthatatlan,
mert eggyé leszünk, ha lassan is,
ha megvágod kezed
én vérzem,
veled,
ha nászunk nem kért, nem hamis,
én szentté avatlak,
nem másnak, csak
magamnak,
mert énnekem rítus minden szavad,
minden mozdulatod.