GYÁSZBAN  SZÜLETVE

Ajtófélnek támaszkodva,
Sötét Alak, mintha lopna:
„Bemenjen-e, kinn maradjon?
Raboljon-e, vagy még hagyjon?”

Tél hidege a szobába’,
Szorgoskodik benn a bába.
Anya sikoly: kétség-hívás.
Nem hallatszik föl a sírás!

Asztalon, gyér gyertya fénye,
Inkább hamvad, mintsem égne,
Alig látszik véres lepel.
Téli tanyán „jaj” térdepel!

Pór konyhában három Gyerek
Ölelkezve nyer meleget,
Éhségüknél vágyuk nagyobb:
Hallgatóznak, szemük ragyog.

Nagyobbik szól: „Édesapánk!
Lázban vajúdik Szép Anyánk!
Téged Isten magához vett!
Miért verne tovább minket?”

A két kisebb félve hallgat.
Ma az Apák korán halnak,
Nincs idejük búcsúzásra,
Bátorító simításra!

Nincs erejük a tanyára,
Se Gyerekre, sem Anyára,
Sem Családjuk melegére!
Szűkre szabott Létük bére!

Leterített szalmazsákon,
Vérző Anya ül az ágyon,
Feledve a fájdalmakat,
Szava volna: ajkára fagy.

Idős bába töröl testet,
Leheletével melenget:
„Sírj föl Lelkem, Gyöngyvirágom,
Hallják hangod a Világon!”

Hűlő testben egyet dobban,
Első után kettőt lobban,
Harmadikra tágul a tér:
Fölsír, ahogy torkán kifér!

Ájult Anya szóra riad:
„Fogjad lányom, szoptasd Fiad!”
Plédbe takart mozgó Vétek,
Éhesen sír: „Szültél! Élek!”

Három közül, legkisebbik,
Ajtó résén leselkedik,
Kíváncsiknak hátra szólja:
„Arcra mintha Apa volna!”

Ajtóféltől Átok tűnik.
Téli tanyán hideg szűnik!
Ki Lent vigyáz, Fönt sem felejt:
Csillagfényben könnyeket ejt!

„apu”