Zokszó nélkül, hangtalanul

Búcsúzok most Tőled,

Nem hittem, hogy így fog fájni

Ha elveszítlek Téged.

Sokezer szép, derűs emlék

Pillant rám a múltból,

A sok remény, esztelen vágy

Újra bennem tombol.

Néha újra hinni kezdek

S a világ is megszépül,

De jönnek a borús árnyak

S minden elsötétül.

Rámnevet a balsors mindig...

Gúnytűz ég szemében,

Oly boldog a nagy Természet,

Ha megviccelhet engem.

Talán azért, mert reménnyel

Boldogan szeretlek,

Azért fáj úgy a búcsúzás,

Hogy annyit szenvedek ?

Beláttam már, mily rossz vagyok,

Elismerem, igaz !

Csak Te voltál a "Napsugár",

Az egyetlen vigasz.

Tőled kaptam a fényemet,

Mint a Hold a Naptól,

És melletted megváltoztam,

Jó lettem a rosszból.

De másfelé fordítottad

Mosolygó arcodat,

Besötétült nékem minden,

Ellopták Napomat!

Sötét, sivár, borús világ ..

Ebben élek mostan,

Úgy fáj nekem - hidd el - minden,

De csak tűröm szótlan.

Boldog vagyok, ha Te végre

Oly jól érzed magad,

Boldog fájdalom ez nékem,

Mely magával ragad.

Egy őszinte, nagy szerelem,

Mely viharzott bennem,

Lement az égről, mint a Nap,

S búsan eltemettem.

Salati Ferenc