Ma éjjel kitárta ablakát egy álom:
keringve szálldogált a sötét égen át,
majd megpihent a vágyak csöndes rejtekében,
s ölébe vette lágyan szívem zsarnokát.

Bennem még bőszen dúlt a múlt vad haragja:
- mint törvénynek be nem tartott akaratja -
romboltam hitet, szerelmet, Sorsot tagadva
- láncra verve vártam a béke hű szavát.

Ma éjjel ráhullott lelkemre egy álom,
elcsendesítve dühös dacom vad szelét;
(régóta tart már, hogy a magány útját járom,
s hagyom, hogy életem a bánat tépje szét)

Ma ölében ringatott egy édes álom,
s kérdő sóhajomra hajlott egy felelet:
„Könnyekbe bújva ne várj soha kacagásra!
Ölelni Fényt csak szabad lélekkel lehet.”

2006. november 4.

(Köszönöm minden barátnak és lelki társnak - mindannyiótoknak - azt a felém áradó szeretetet, amivel eljutottam odáig, hogy ezt a verset megírtam.)