Sípján muzsikálva sétál az erdőn,
A nyírt csodálja; hajlik karcsú törzse,
Majd’ elhiszi, hogy így marad örökre,
S csak fújja sípját vígan, vagy kesergőn.

Ligetes tó partján a gyepre hever,
Szellő simogatja, ám ekkor halkan
Fülébe lopódzik egy édes dallam;
Éteri hangon egy angyal énekel.

Egymásba fonódik két meleg szempár,
Szívük együtt dobban, új csodát nem vár,
S máris olthatatlan szerelemre gyúl.

Hasztalan remény, sosem győznek, meglásd,
Reménytelenül kerülgeti egymást
A pajkos sellő s kíváncsi kentaur.