Mi történt? Látnom kell! Útra kel hamarost,
Csak az biztos, az iskola zárva.
Sikerrel elkap egy induló villamost,
Az út végén szabadság várja, tudja most,
És lobog ballonkabátja szárnya.

Pár megálló, a jármű áll, nem megy tovább,
Mintha elfogytak volna a sínek.
Az emberek csak őgyelegnek, tétovák,
És ekkor egy teherautó kínál csodát:
”Gyertek velünk! Velünk erős hitek!”

Vidám ifjak állnak fenn és zászló lobog,
Csakhamar útjuk állja a tömeg,
Mely a laktanya zárt kapujában topog,
S a zord választól sem tágulnak a sorok:
”Golyót kaptok, bár fegyvert kértetek!”

S a rideg szavakat tett követi nyomban:
Fegyver ropog, rövid sorozatok.
Golyó fütyül, kopog, szíve nagyot dobban,
Rádőlnek, meglökik, leugrálnak sorban,
Valaki szól: „Vége, most fussatok!”

Hát szaladni kezd a Liget fái között:
Most megtudom, életem mennyit ér.
Házak közt lassul, mint ki falba ütközött,
Elfáradt, úgy érzi, hogy fájdalma örök,
Mért, hogy előle mindenki kitér?

Ezúttal jó helyre kergette az ördög,
Tudja jól, itt menedéket talál,
Nem hitte soha, hogy meghalnak a hősök.
Az ajtó mögött már kedves ismerősök,
Szemükben félelem csillog, s halál.

”Hát te?” Méregetik, olyan furcsán néznek:
”Hol a sebed?” S tépik már a ruhát.
”Bekötöznénk, mert még elfolyik a véred,
Vigyázz, végül még az utcasarkon végzed!
Valahogy értesítjük az apád.

Mondd, talán beteg vagy? Megmérjük a lázad.”
A fiú szeme üres, nem felel,
Egyre hallgat, csak néz, látszik, nagyon fáradt.
Arcán s kabátján szomszédja vére száradt,
S örökre lelkébe égett a jel.